Milyen okok vezethetnek a felmondásunkhoz? I.

A felmondás sosem mondható felemelő érzésnek. Nagyon komoly dolognak kell történnie ahhoz, hogy felmondjunk jelenlegi munkahelyünkön. Lehet, hogy már egy ideje bennünk motoszkált a gondolat, vagy hirtelen hoztuk meg ezt a döntést. Akárhogy is, az a lényeg, hogy meghoztuk, és ennek oka van. Nézzük meg, milyen indokok vezethettek minket ahhoz, hogy bedobjuk a törölközőt:

  • A leggyakoribb okok között szerepel a magasabb bér. Vannak olyan vállalatok, amelyek magasabb bérezést kínálnak, s innentől kezdve nincs min gondolkodni. Természetes, hogy elvállaljuk a jobb lehetőséget, ha jelenlegi munkahelyünk nem kínál többet, azért, hogy maradjunk.
  • Nemcsak az anyagiak miatt hagyhatjuk ott jelenlegi munkahelyünket. Egyéb tényezők is közre játszhatnak, s ebbe beletartozik a munkahelyi légkör is. Munkatársainkkal már nem jövünk ki úgy, mint ezelőtt, sokszor azon kapjuk őket, hogy elhallgatnak akkor, amikor megérkezünk. Egy a lényeg, a közeg már nem olyan, mint ezelőtt. A csapat miatt is meghozhatjuk felmondási döntésünket.
  • Nem jövünk ki jól a vezetővel. Nem kell puszipajtásoknak lennünk a főnökkel, de alapvetően érdemes vele jóban lenni, mert a viszony kihatással van munkavégzésünkre is. Vannak olyan helyzetek, amikor pont emiatt mondunk fel, hogy nem vagyunk jóban főnökünkkel.
  • Nincsenek meg az alapvető munkavégzéshez szükséges körülmények. Mindez megmutatkozhat, a tárgyi és személyi feltételek hiányában. Nincs elegendő munkaerő, ezáltal több munkakört kell betöltenünk, s ezzel egyidőben a stressz is növekszik. Nincsenek biztosítva a megfelelő tárgyi feltételek, s így nem tudjuk elvégezni normálisan a munkánkat.

További cikkek