Ezekre figyeljünk oda, ha új helyen kezdünk!

Egy új munkahelyen megannyi információ érhet bennünket az első napokban. Amennyiben egy multinacionális vállalathoz megyünk dolgozni, és első napunk van, lehet, hogy azt sem tudjuk, fiúk vagyunk-e vagy lányok. Az épület mérete, a hirtelen meglepettség akár hirtelen sokként is érhet bennünket. Örülünk, hogy egyáltalán eltaláltunk a kijelölt munkaállomásunkra. Az első napon sok minden történik. Ilyenkor mutatják be nekünk új munkatársainkat, és körbevezetnek bennünket az épületben. Ezt követően pedig elmondják, hogy milyen feladatokkal kezdjünk. Első nap ide-vagy oda, figyeljünk oda az alábbi dolgokra:

  • Hivatalosan akkor vagyunk teljes tagjai a vállalatnak, ha rendelkezünk munkaszerződéssel. Amennyiben elfelejtődni látszik a dolog, hívjuk fel a HR-es figyelmét erre. Ugyanakkor figyelmesen olvassuk el a munkaszerződés minden egyes elemét, legfőképpen azt, hogy mennyi lesz a fizetésünk. Ha aláírtuk a szerződést, akkor tudomásul vesszük annak tartalmát, és egyetértünk vele. Erre nagyon figyeljünk oda, hogy legyen munkaszerződésünk.
  • A másik legfontosabb, hogy kézhez kapjuk a munkaköri leírást is. Ebben a dokumentumban minden fontos információ megtalálható, hogy milyen feladatok tartoznak a hatáskörünkbe. A munkaköri leírás tartalmazza még a felelősségi körünket is. Ezzel is jó, ha tisztában vagyunk, hogy munkánk milyen felelősséggel jár. Olvassuk el figyelmesen a munkaköri leírást is, mert abból sók mindent megtudhatunk.
  • Munkaruhával kapcsolatosan álljunk rendelkezésre, amikor méretet vesznek tőlünk. Ha a vállalat ragaszkodik a munkaruhához, akkor az első napokban sort kerítenek arra, hogy méretet vegyenek tőlünk. Ha valami oknál fogva elfelejtődni látszik, inkább jelezzük ezt. Nincs annál rosszabb, mint kilógni a sorból. A többiek munkaruhában vannak, mi pedig még napokkal később is „civilben” dolgozunk!

Mindezek közül a legfontosabb a munkaszerződés! Ha az megvan, akkor nyugodtak lehetünk, hogy be vagyunk jelentve egy vállalathoz, tehát nem feketén dolgozunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük