Az első napok a munkahelyen!

Ha új vállalatnál folytatjuk pályafutásunkat, és nem kapcsolatok révén kerültünk be a céghez, akkor az első időszak igencsak nehéz lehet számunkra. Kezdve ott, hogy teljesen új közegbe kerülünk, senkit nem ismerünk. Ráadásul még be is kell tanulni a munkafolyamatokba, még akkor is, ha van tapasztalatunk, az adott területen. Bele kell szoknunk, hogy új munkahelyen dolgozunk.

Az első napokban megmutatják nekünk a vállalat fontosabb helyiségeit, bemutatkozhatunk a munkatársaknak, és megismerkedhetünk a munkafolyamatokkal is. Szintén az első napon írjuk alá a munkaszerződésünket, és megkapjuk a munkaköri leírást is.

Rögtön az első napon ne váltsuk meg a világot. Az első időszakban lehet, hogy nem fognak nagy kaliberű munkát ránk bízni. Emiatt ne csüggedjünk, fontos, hogy átlássuk a munkafolyamatokat, és ezt csak úgy lehet, ha alapfeladatokkal kezdünk. Kezdetben teljesen természetes, hogy nem értünk valamit a munkával kapcsolatban, vagy valahol elakadtunk. Nyugodtan kérjünk útmutatást munkatársainktól. Mindig kérdezzünk, ha valamit nem értünk, mert így nem csinálhatunk nagy problémát.

Kezdetben sok információval elláthatnak bennünket munkatársaink, ezért ajánlott, hogy legyen nálunk egy jegyzetfüzet, amibe felírhatjuk a fontos dolgokat. Ha számítógépen kell dolgoznunk, akkor füzetünkbe felírhatjuk, hogyan tudjuk elindítani a programot, mi a felhasználónév, és jelszó stb. Azért fontos ezeket felírni, mert el fog érkezni az idő, amikor egyedül kell helytállnunk a munkafronton. Másrészt azért is írjunk fel minden fontos információt, hogy ne akadjunk el a munkavégzés közben.

Legtöbbször a cégek 3 hónapos próbaidőre vesznek fel bennünket. Ezalatt az idő alatt kell bebizonyítani, hogy alkalmasak vagyunk a pozícióra!

További cikkek