Tranzakciós illeték ürügyén károsították meg az ügyfeleket ?

Közismert, hogy a bankok a pénzügyi tranzakciós illeték bevezetése után a közterhet közvetlenül a fogyasztóra hárították, legalábbis nagy többségük. Voltak, akik kisebb, voltak, akik nagyobb mértékben tették ezt meg. Matolcsy György Mesterházy Attila kérdésére küldött válasza szerint erősen megnyomták a ceruzát a pénzintézetek, majd amikor az MNB vizsgálatot indított, 26 bank be is perelte a jegybankot.

Mesterházy Attila (MSZP) tette fel a kérdést, hogy indított-e vizsgálatot a Magyar Nemzeti Bank azon bankokkal szemben, amelyek az ügyfelekre hárították a tranzakciós illetéket. A 2013. január elsejével bevezetett, és 2019. január elsejével a 20 ezer forint alatti tranzakciókra eltörölt 0,3 százalékos  illetéket ugyanis a hitelintézetek jó része közvetlenül a fogyasztóra hárította. A jogszabály persze erre lehetőséget biztosított. Matolcsy György jegybankelnök válaszában leszögezte: a Magyar Nemzeti Bank figyelemmel kísérte, hogy az intézmények a jogszabályokkal összhangban módosították-e egyoldalúan a bankszámlák, bankkártyák díjait vagy költségeit. A vizsgálatok eredményként a Jegybank összesen 1,86 milliárd forint bírságot szabott ki és 142 intézménnyel szemben hozott intézkedést. A jegybank a jogsértően elvont jutalékok és díjak visszafizetését is előírta, ennek nyomán „a hitelintézetek több mint 1 millió fogyasztónak mintegy 4 milliárd forintnyi összeget térítettek vissza. Bár az érintett pénzintézetek többsége végrehajtotta a jegybanki határozatot, 26 intézmény perben támadta meg azokat. Ebből 23 zárult le jogerősen az MNB pernyertességével, kettő még folyamatban van, és csak egyet nyert meg bank. Január elsejétől egyébként a 20 ezer forintnál alacsonyabb összegű átutalásoknál eltörölték az állam zsebébe vándorló tranzakciós illetéket – más kérdés, hogy néhány hazai pénzintézet nem építette be azonnal a változást a díjszabásába, vagyis az ügyfelek ma is ugyanannyit fizetnek, mint korábban.

 

Forrás: hvg.hu

További cikkek