Ezért szeret az y-generáció dolgozni

A vizsgálat szerint az y-generáció nem hoz nagyon új elvárásokat a munkaerőpiacra, csak létező igényeket mond ki hangosabban.

Nem rejtvény, talány, feladvány az y-generációs munkavállaló. Azt akarja, mint az idősebbek, csak esetenként ezt ki is mondja. A Závecz Research és az EMPX felmérése nem csak a HR-eseknek hasznos.

Lassan észbe kapnak a munkaadók és belátják, hogy akkor is az y-generációs munkavállalókkal kell együtt dolgozniuk, ha ehhez semmi kedvük. Ez leginkább azért jó, mert az y-generációt annyian és annyiféleképpen megszakértették már, hogy tényleg egy seregnyi félreértés, féligazság és teljes tévedés forog közszájon róluk. Az EMPX Solutions tanácsadó cég és a Závecz Research közös felmérései segítenek tisztítani ezen a képen.

Az irodai dolgozók részvételével elvégzett, reprezentatív felmérés sokat mond arról, miért váltanak az emberek. Kezdve rögtön azzal, hogy a 45 évnél idősebbek válaszolják a legritkábban azt, hogy magasabb jövedelem miatt váltottak munkahelyet (12 százalék). A 36-45-ös korosztályban ez az arány 21 százalék, a 18-35 évesek között pedig 27 százalék. Apró, de érdekes eltérés van a szakmailag vonzóbb lehetőségek, kihívások előtérbe helyezésében. Ez is az y-generációsok között a legfontosabb (23 százalék), őket viszont a 45 évnél idősebbek követik 19 százalékkal.Egy pont van, ahol a 36-45 éves korosztály magasan kiemelkedik a válaszok arányában, ez a magasabb biztonság és kiszámíthatóság. A 45+-osok pedig arra vágynak nagyobb számban, hogy kevéssé stresszes munkát végezzenek. A felmérést elvégezték fizikai dolgozókkal is. Itt sokkal erősebben jelenik meg a magasabb jövedelem. Az y-generációsok 40 százaléka mondta elsődleges fontosságúnak a magasabb jövedelmet, ez a 36-45 évesek között 46 százalék, a 45+-os korosztályban pedig 321 százalék. Mindhárom korosztályban tíz százalék körüli a szakmailag vonzóbb lehetőségek választása. Az egyetlen komoly eltérés, hogy az y-generációsok között 14 százalékos a rugalmasabb idő előnyben részesítése, míg a másik két korosztályban 9 százalék. A fizikai munkát végző y-generációsoknak csak egy százaléka említette a kiszámíthatóbb, biztonságosabb munkát, az idősebbek esetében ez tíz százalék körül van. Ríz Ádám, a EMPX ügyvezetője szerint a bérrel kapcsolatos válaszokat árnyalja az, hogy az y-generációsok szívesen maradnak egy olyan helyen, ahol az elérhető maximum alatt keresnek, de a cég befektet a tudásukba, képzésükbe. Ehhez azonban tiszta karrierút, a munkavállalókkal együttműködve működő cégre és a közvetlen vezetővel ápolt jó viszony is szükséges.

Forrás: nuus.hu

További cikkek