A fizetésemelés ugyan kevesebb volt a vártnál a magyar cégeknél, de az év végén úgy tűnik több prémiumot és bónuszt kaphatnak a dolgozók. Az állandó béren kívüli juttatások közül a
Kategória: Gazdaság
Gazdasági hírek és elemzések a munka világára gyakorolt hatásukról. Trendek, válságok és lehetőségek munkavállalók számára.

Emelik a szakoktatók bérétEmelik a szakoktatók bérét
Az új szakképzési törvény értelmében emelik a szakoktatók bérét- jelentette be Palkovics László. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium tárcavezetője. Elmondta: az oktatók keresetnövekedésével együtt az alkalmazási feltételeik is változnak majd.

Csúcson a foglalkoztatottság MagyarországonCsúcson a foglalkoztatottság Magyarországon
A július-szeptemberi időszakban, azaz a harmadik negyedévben, 4 millió 521 ezer volt a foglalkoztatottak átlagos létszáma, 34 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 0,7 százalékponttal

A forint mozgása hat az állások helyzetéreA forint mozgása hat az állások helyzetére
A munkáltatók felől nézve, a gyenge forint árfolyam elsősorban az exportszektornak kedvez, és jó hatással van a munkaerőpiacra, mivel a cégek kevésbé kényszerülnek létszámcsökkentésre. Az euró bevezetése pedig nem gyorsítaná

Új kiadvány a szakmákrólÚj kiadvány a szakmákról
Alapszakmákat bemutató kiadvánnyal segíti a pályaválasztás előtt állókat az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A tárca parlamenti államtitkára közölte, hogy a tájékoztató füzetet több mint

Új lehetőség a cégeknek: behajthatatlan követelésekre eső adóalap csökkentéseÚj lehetőség a cégeknek: behajthatatlan követelésekre eső adóalap csökkentése
Egészen idáig a magyar jogszabályok nem ismerték el a behajthatatlan követelésekre eső adóalap csökkentését. Az eladóknak ezért olyan termékek vagy szolgáltatások után is be kell fizetniük az áfát, amit a

Hol, mennyit keresnek Magyarországon ?Hol, mennyit keresnek Magyarországon ?
Gyorsan növekedtek a bérek az idei év első felében is hazánkban, amit a minimálbér és a garantált bérminimum dinamikus emelése mellett a munkaerőhiány is támogat. Azonban továbbra is igen nagy

Gond van a magyar autóiparbanGond van a magyar autóiparban
Lejtmenetben az autóipar, erre válaszként pedig hagyják elszivárogni a munkaerőt az autóipari beszállítók. A többség kivár, tömeges leépítést nem terveznek a következő fél évben, sőt, egy kis részük létszámot bővít

Demográfiai változás és nyugdíjbombaDemográfiai változás és nyugdíjbomba
Magyarországot is sújtja az a nyugaton is jellemző demográfiai változás, amelynek következtében egyre több a nyugdíjas, és egyre kevesebb a járulékfizető. Ezért a nyugdíjcélú és egészségmegőrzést segítő megtakarításokra sokkal nagyobb

