Figyelmet kell fordítani a kis-és középvállalkozásokra

Több mint 500 ezer kis- és középvállalkozás van Magyarországon – ezt Gulyás József, a KKV Ház vezérigazgatója mondta az M1-en. A félmillió kkv jelentős része mikro vállalkozásnak minősül, vagyis ötnél kevesebb munkavállalóval működik és az összes munkavállaló mintegy 75 százaléka kkv-ban dolgozik.

Gulyás József a szektor versenyképességének javítását nevezte a legfontosabbnak, hozzá tette azonban, hogy ezt a tudás hiánya rontja. Közben Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egy fóriumon azt mondta, a kkv körében erősíteni kell az innovációt, a kutatás-fejlesztési tevékenységet, hogy minél nagyobb számban be tudjanak kapcsolódni a multinacionális cégek beszállítói hálózataiba, illetve saját termékeikkel meg tudjanak jelenni az exportpiacokon. Az innováció fontos szerepet játszik abban is, hogy növekedjen a kis- és közepes vállalkozások súlya a GDP előállításában. A miniszter kitért arra is, hogy a felsőoktatásban részt vevőknek is ismerniük kell, hogy a gazdaság szereplői mit igényelnek a tudomány világától, és az alapkutatás mellett a tudományos eredmények gyakorlati alkalmazását kell előtérbe helyezniük. A magyar kormány növelni kívánja a kutatás-fejlesztésre szánt összegeket, eddig a GDP 1,53 százalékát fordította K+F tevékenységre az ország, ezt már a közeljövőben a GDP 2 százalékára kívánják emelni. Bevonnák az egyetemeket. Palkovics László kiemelte: az egyetemeknek nem lehet izoláltan tevékenykedniük, meg kellene ismerniük a kis- és közepes cégek tevékenységét, és együtt kellene működniük a kkv-kal. Így a felsőoktatási intézményekben dolgozó kutatók a vállalkozásokkal együtt kézzel fogható, a gazdaság teljesítményét növelő eredményeket érhetnek el. Ennek érdekében, részben a kkv-k és az egyetemek közötti együttműködés erősítésére, nyolc úgynevezett tudományos parkot hoztak létre, közülük hatot vidéken, kettőt Budapesten. Palkovics László újságíróknak beszélt a magyar tulajdonú vállalkozások megerősítésének fontosságáról, és emlékeztetett, hogy a kormány elindított egy magyar multik elnevezésű programot, amely azt szolgálja, hogy a magyar tulajdonú vállalkozások külföldön hozzanak létre leánycégeket.

Forrás:piacesprofit.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük