Hiába döntöttek úgy, hogy Egységben Magyarországért néven indulnak a választáson, most a minimálbérrel kapcsolatban derült ki, hogy teljes a káosz a Márki-Zay Péter vezette baloldalon. „Hatalmas öröm számomra, hogy az
Kategória: Gazdaság
Gazdasági hírek és elemzések a munka világára gyakorolt hatásukról. Trendek, válságok és lehetőségek munkavállalók számára.

Rosszul érinti a turisztikai ágazatot a Szép kártya újabb szabályozásaRosszul érinti a turisztikai ágazatot a Szép kártya újabb szabályozása
Baldauf Csaba, A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) elnöke szerint a szakmát kész tények elé állította a bejelentés, miszerint február elejétől már élelmiszert is vásárolhatunk SZÉP-kártyával. Miután a belföldi

Magyarországon sem jellemző az öngondoskodásMagyarországon sem jellemző az öngondoskodás
Magyarországon viszonylag kevesen tesznek félre a nyugdíjra. Az Európai Unión belül ebben Magyarország sereghajtó, mivel hazánkban az ilyen jellegű megtakarítási kedv a 22. a sorban. A világon – szakértők becslése

Munkáltatói támogatás változásaMunkáltatói támogatás változása
December 1-től a hátrányos helyzetűek is jelentős munkahelyteremtő támogatásban részesülhetnek. Ugyanis a hátrányos helyzetűek után is igényelhető a 90 napos munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatás a Vállalkozások munkaerő támogatása programban. Bodó Sándor,
Egyre jobb bőrben a munkaerőpiac – robban a lakossági fogyasztás?Egyre jobb bőrben a munkaerőpiac – robban a lakossági fogyasztás?
A keresetek változatlanul dinamikusan emelkednek, miközben uniós szinten kifejezetten alacsony a hazai munkanélküliség. A kedvező folyamatok a lakossági fogyasztás jelentős növekedéséhez vezetnek.Az idei első félév végére a foglalkoztatottak ledolgozott heti

Változnak a járadékok jövőreVáltoznak a járadékok jövőre
Habár a miniszterelnök már a nyáron beszélt a minimálbér jelentős mértékű emeléséről, hosszas egyeztetések után végül csak tegnap lett biztos: a minimálbér 200 ezer forintra, a garantált bérminimum 260 ezer

Csökken az adó, nő a minimálbérCsökken az adó, nő a minimálbér
A magyar családok nagyobb mértékben részesülhetnek a gazdasági növekedés eredményeiből a minimálbér 200 ezer forintra és a garantált bérminimum 260 ezer forintra emelésével. A hazai foglalkoztatás a rendszerváltás óta tapasztalt

Nő a minimálbérNő a minimálbér
A bérköltségek mérséklése érdekében a kormány 4 százalékos munkáltatói járulékcsökkentést javasol, és megfontolja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatát, hogy a kis- és közepes vállalkozásoknak jövőre is a helyi iparűzési

Adócsökkentés várható jövőreAdócsökkentés várható jövőre
Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közölte: a kormány támogatja azt a munkáltatói javaslatot, amely szerint jövő januártól megszűnne a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás, emellett kész

