Komoly gazdasági növekedés várható

Kizárt, hogy a jelenlegi kamatkörnyezet visszafogja a magyar gazdaság és munkaerőpiac teljesítményét, és ezáltal megszűnjön a teljes foglalkoztatottság közeli állapot – mondta el Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. Egyelőre semmi nem utal arra, hogy visszatérne a hetvenes évek makrogazdasági környezete: a magasabb infláció, az emelkedő kamatok és a teljes foglalkoztatottság egyelőre úgy tűnik, jól megférnek egymás mellett – számolt be róla a Világgazdaság.

Matolcsy György, a jegybank elnöke is nemrégiben egy írásában utalt arra, hogy az energiaár-krízis miatt ismét felsejlik a 70-es évek makrogazdasági környezete, amikor számos országban egyik pillanatra ért véget a teljes foglalkoztatottság időszaka, miután a munkanélküliség is meredeken emelkedésnek indult. Elég csak az Amerikai Egyesült Államokra gondolni, ahol akkor az infláció és a munkanélküliség is 10 százalék fölé kúszott, miközben a kamatok egészen 20 százalékig. Suppan Gergely hasonló helyzetre nem számít, esetleg ha itthon 10 százalékig nőnének a kamatok, akkor az okozhatna problémát a gazdaságban, de szerinte a 4-5 százalékos kamatszint még nem jelenthet gondot. Ráadásul soha nem látott mértékű működőtőke-beáramlás zajlik, amivel új munkahelyek jönnek létre, nem beszélve arról, hogy ugyan viták vannak az unióval, de bizonyos forrásokat továbbra is megkapunk, ami ugyancsak erősíti a gazdaságot – magyarázta az elemző. Az erőteljes gazdasági növekedés és a feszített munkaerőpiac lesz jellemző a következő években is – jelezte a Világgazdaságnak Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője, aki szintén a beruházási aktivitást emelte ki, ami miatt továbbra sem enyhül a munkaerő-kereslet. A feldolgozóipar és a szolgáltatószektor mellett a logisztika és a raktározás is azon prosperáló területek közé tartozik, amelyeknek munkaerőigénye folyamatosan növekszik. A másik oldalról viszont a munkaerő-kínálat akadályokba ütközik, annak ellenére, hogy még mindig vannak belső erőforrások, ahogy a munkaerőimport is megoldást jelent a létszámhiány orvoslásában – taglalta a munkaerőpiaci folyamatokat az elemző. Szintén fontos tényező, hogy ma már többen dolgoznak Magyarországon, mint a járvány előtt, emiatt a feszes munkaerőpiac a jövőben is folyamatosan nyomás alatt fogja tartani a cégeket, hogy emeljék a fizetéseket, ezért a bérdinamika csökkenésére kevésbé lehet számítani. Török Zoltán emlékeztetett arra, már a pandémia előtt is megfigyelhető volt, hogy a munkaerőhiány erőteljes hatást gyakorolt a keresetekre, ami pedig belső inflációs nyomást eredményezett. Szerinte ez egy olyan ördögi kör, amivel lehet együtt élni, a lényeg, hogy sikerüljön kontroll alatt tartani. A bérfelzárkózás egyben árfelzárkózást is jelent – mutatott rá, hozzátéve, hogy érvényesül a Balassa–Samuelson-hatás, azaz a keresetek folyamatos emelkedésének az árszínvonal növekedésén végső soron inflációs hatása lesz. Suppan Gergely ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az inflációban sokkal inkább külső tényezők játszanak szerepet, mint a zöldátállás, vagy az egyre gyakoribbá váló geopolitikai feszültségek.

Forrás: hirado.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.