Magyarországon élő menekülteknek tartott állásbörzét Budapesten az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR). A kezdeményezés célja az volt, hogy segítsék az érintettek gazdasági és társadalmi beilleszkedését, mégpedig úgy, hogy minden támogatást megkapjanak
Kategória: Álláskeresés
Álláskeresési stratégiák, önéletrajz és interjútippek, hogy gyorsabban és hatékonyabban találj munkát, ami hozzád illik.

Kevesen keresnek állást hazánkbanKevesen keresnek állást hazánkban
Egyszerre nő ugyan a foglalkoztatottság és a munkanélküliség, de ez utóbbi azt mutatja, hogy a korábban inaktívak is megjelennek a munkaerőpiacon, vagyis nő a gazdasági aktivitásuk. A regisztrált álláskeresők száma

Szakmai tapasztalat és bérigény – ezek fontosak a munkaadóknakSzakmai tapasztalat és bérigény – ezek fontosak a munkaadóknak
Az álláskeresésnél a megkérdezettek majdnem fele legkevesebb kettő, de maximum öt helyre adja be az önéletrajzát, de 7 százalék úgy felelt, hogy akár 15-nél több munkahelyre is jelentkezik egyszerre –

Óvatosnak kell lenni az álláshirdetéseknélÓvatosnak kell lenni az álláshirdetéseknél
Az utóbbi időben elszaporodtak az olyan jellemzően magyar nyelvű álláshirdetések, melyek fizikai munka: takarítás, építkezési munkák, lehetőségét ajánlják akár nyelvtudás nélkül is Izlandon. Nem árt azonban az óvatosság. A közösségi

Tanácsok az állásinterjúhozTanácsok az állásinterjúhoz
Sok szubjektív momentum is befolyásolhatja a sikeres állásinterjút, de vannak szabályok, amelyeket érdemes betartani. Nyilvánvaló, hogy a tudás és tapasztalat döntő szerepet játszik egy állásinterjún. De a nyilvánvaló dolgokon kívül

Figyelemfelkeltő hirdetések kellenek az álláskeresésnélFigyelemfelkeltő hirdetések kellenek az álláskeresésnél
Hatékony toborzással meg lehetne szólítani azt a több százezer embert, akik állást keresnek Magyarországon. Ehhez azonban a vállalatoknak folyamatosan fejleszteniük kellene a toborzási módszereiket. Magyarországon jelenleg 80-100.000 a betöltetlen állás,

Fontos a nyílt párbeszéd a munkaerő keresésnélFontos a nyílt párbeszéd a munkaerő keresésnél
A tapasztalatok azt mutatják, hogy célravezető, ha a munkaerőt kereseő cég nyíltan fogalmazza meg az elvárásait, akár a munkával, akár a fizetéssel kapcsolatban. Szinkronba szükséges hozni az igényeket és az

Fontos az angol és a német nyelv ismerete az álláskeresésnélFontos az angol és a német nyelv ismerete az álláskeresésnél
A magyarok nyelvismerete hiányos, ezért hátrányba kerülnek a munkaerőpiacon. Az álláshirdetések több mint 80%-ánál elvárás az angol nyelv ismerete. Napjaink munkaerőpiacán egyre fontosabb képességgé válik az idegennyelv-ismeret. Míg korábban ez

Itthon szeretnének diplomát szerezni a magyar fiatalokItthon szeretnének diplomát szerezni a magyar fiatalok
Bár nő a külföldön tanuló magyar fiatalok száma, nagy részük itthon szeretne diplomához jutni. Érdekesség, hogy külföldi munkát egyre többen terveznek a végzettségük megszerzése után. Akik itthon szeretnének dolgozni, főként

