A KSH Munkaerőpiaci helyzetképe szerint a 2014 és 2018 közti időszakban az atipikus foglalkoztatási formák még mindig nem igazán terjedtek el Magyarországon, pedig ahhoz, hogy ténylegesen több gyereket tudjanak vállalni

Sokáig élnének a fiatalok – takarékoskodás időbenSokáig élnének a fiatalok – takarékoskodás időben
A munka világába most belépő Z generáció hosszabb jövőt jósol magának, mint a húszas-harmincas éveikben járó Y generáció tagjai. Akik 1997-ben és az után születtek, úgy gondolják, legalább 85 évig
Hajléktalanokból közmunkás ?Hajléktalanokból közmunkás ?
A kormány tervei szerint olyan közmunka programot dolgoznának ki, amely szerint a hajléktalanokat közmunkásként foglalkoztatnák. Így készítenék föl őket a munkaerőpiacon való helytállásra. A hvg.hu úgy tudja, két hajléktalansággal kapcsolatos

Nem tudni honnan küldik el a dolgozókat a közszférábanNem tudni honnan küldik el a dolgozókat a közszférában
Közel 2600 álláshely szűnik meg az Emmiben és háttérintézményeiben, de még nem adnak arról tájékoztatást, hogy pontosan mely területeket érint a leépítés. A közszférában egyébként összesen 3400 dolgozót bocsátanak el,

Még nincs teljes egyetértés a minimálbér kérdésébenMég nincs teljes egyetértés a minimálbér kérdésében
Néhány évre születne megállapodás a minimálbér kérdésében a felek között, azonban az időtartamon túl nem értenek egyet semmiben. A munkaadói és a munkavállalói oldal a minimálbér és a garantált bérminimum

Mennyi időt szánnak a cégek a munkaerő keresésre?Mennyi időt szánnak a cégek a munkaerő keresésre?
Jó munkaerőt találni nagyon nehéz, ezt tudják is a cégek, de emellett az automatizálás és a feladatok kiszervezése is eléggé nehéz. A vállalkozások jelentős része a létszám bővítésen túl vezető- és

A fizetés megjelölésével kell az állást hirdetniA fizetés megjelölésével kell az állást hirdetni
Ritka az olyan álláshirdetés, amelyikben megjelölik a bért is, pedig ezekre átlagosan 47 százalékkal több jelentkezés érkezik. A TOP hiányszakmáknál rajzolódik ki leginkább, hogy miért nem érdemes elhallgatni a fizetést.

Súlyos munkarőhiány a MÁV-nálSúlyos munkarőhiány a MÁV-nál
Folyamatosan keresik a MÁV-nál a különböző munkatársakat, minden felületen hirdetnek. Az elmúlt pár évben már rendszeresen keresnek nemcsak újságokban közzétett álláshirdetésekben mozdonyvezetőket, kalauzokat, pályamunkásokat, hanem a vonatokon és a pályaudvarokon

Az ukránok kevesebb bérért is dolgoznak MagyarországonAz ukránok kevesebb bérért is dolgoznak Magyarországon
Megéri az ukránoknak Magyarországon dolgozni, az ottani keresetek többszörösét kapják itt. A keleti határszélre, illetve Kárpátaljára rengeteg toborzót keresnek, akik Ukrajnából csábítanak munkavállalókat Magyarországra. A székesfehérvári termelőüzemek környékén egyre több

