Kevés a bolti eladó

Az egész unió területén keresik a bolti eladókat, nagy a hiány belőlük itthon is, de Németországban, Angliában úgyszintén. Az eladók bére külföldön, illetve az említett országokban jóval magasabb, mint hazánkban. Az EURES, az Európai Foglalkoztatási Mobilitás Portálja szerint 75 ezer bolti eladót keresnek az EU tagországaiban.

Németországban például most 50 ezer eladót keresnek, egy évvel ezelőtt viszont csak 36 ezret. Ausztriában is egyre több eladót keresnek, egy éve háromezer-hatszáz, most kétezerrel több boltos eladó álláslehetőséget hirdetnek. Keresnek pénztárost, vagy éppen boltvezetőt is, ugyancsak szép számmal. A fizetéssel kapcsolatban elmondható, hogy a magyar boltosok nem nagyon reménykednek abban, hogy az EURES portálján hirdetve találnak eladót, hiszen mindössze 106 magyar álláslehetőséget találunk rajta. Ennél szinte bármelyik nagy üzletlánc több eladót keres a saját portálján hirdetve. Ennek döntő oka a pénz, ugyanis – bár az EURES portálján sem dicsekszik sok cég a fizetési lehetőséggel – félmillió forintnak megfelelő összeghatárnál kezdődnek az eladói fizetések az öreg kontinens nyugati felén. Ez bő kétszerese a magyar átlagnak. Az Ausztria Spar például 1.586 eurós havi bért kínál. Az EURES portálján természetesen nem kötelező állást hirdetni, de azért szép számmal élnek ezzel a lehetőséggel az uniós vállalkozások. Egy évvel ezelőtt összesen 2,6 millió állást hirdettek itt (minden ágazatot nézve, nem csak a boltos világot), most közel 3,4 milliót. A legtöbbet Németországból, egymilliót, a szomszédos Ausztria cégei 70 ezret.

Forrás: penzcentrum.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

kilenc + 9 =