A Világgazdaság arról ír, hogy nagyszabású terv készült a szakképzés átalakítására. Többek között bevezetik a technikusi képzést, az infrastrukturális hátteret átalakítják, létrehoznak egy egy munkaerőpiaci előrejelző rendszert, valamint bevezetik a tanulói munkaszerződést. A tanulmány szerint jövő év szeptember 1-jén indul az az új szakképzési modell a közoktatásban, amely alapvetően kereslet vezérelt lesz. Erről a Világgazdaságnak nyilatkozott Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Parragh szerint ezt az átalakítást nem lehet megspórolni, mert a versenyképességünk múlik rajta. A magyar kormány által korábban elfogadott és kedden nyilvánosságra hozott Szakképzés 4.0 tartalmazza egyrészt a szakképzéshez szükséges infrastrukturális háttér megteremtését, a szakoktatók bérének a rendezését, az ösztöndíjrendszer megújítását is. Ugyanakkor a várható eredményeket illetően kellő óvatossággal kell előretekinteni, hiszen ez egy hosszú távú stratégia. Az MKIK és az Innovációs és Technológiai Minisztérium által közösen kidolgozott, 110 oldalas szakképzési és a felnőttképzési középtávú stratégia szerint 2020 szeptemberétől a gimnáziumok mellett ismét technikumokban és szakképző iskolákban tanulhatnak a diákok. A technikumban szerzett tudás megteremti a lehetőségét, hogy a jó eredménnyel végzők előtt nyitva álljon a felsőoktatás is. A szakképzőkben tanulók a szakmai képzettségük megszerzése után érettségit vagy akár technikusi képzettséget is szerezhetnek – írja a lap.A stratégia kitér arra, hogy például a 21. századi szakképzőiskola-megújítási program tíz évre szól, a megvalósítása pedig évente 50 milliárd forintba kerül. A tervek szerint 2022-ig összesen 150-200 milliárd forintot fordítanak a hazai szakképzés fejlesztésére. Kiemelik, hogy német minta alapján szükség van egy munkaerőpiaci előrejelző rendszer kialakítására is, hogy a szakképzés rendszere a gazdaság igényeihez tudja alakítani a képzés szerkezetét és tartalmát, és egyértelmű igényeket, megrendelést kapjon a gazdasági szereplőktől. Arra is rámutat a tanulmány, hogy a hazai duális képzést is tovább kell fejleszteni a németországi, a svájci és az ausztriai hasonló modell átvételével. A tervek között szerepel a tanulói munkaszerződés bevezetése, amelynek célja, hogy a szerződéses diákok nagyobb valószínűséggel maradjanak a cégnél munkavállalóként a szakmai bizonyítvány megszerzése után is.
Forrás: portfolio.hu