Két szállítmányozási cég Indiából hozna női sofőröket szállítmányozási feladatokra. Az elkövetkező években több száz hölgy is munkába állhat közel hétszázezres fizetésért.
Hamarosan indiai nők szállíthatnak majd elektronikai eszközöket és postai küldeményeket Európa-szerte, Magyarországon is – írta meg néhány napja a Trans.info és a Times of India. A lapok szerint a Baton Transport Hungary, a dán Baton Transport szállítmányozási cég leányvállalata első körben 25 olyan indiai nőt keres, akik teherautó-sofőrként dolgoznának Magyarországon. Amennyiben a program sikeresnek bizonyul, akár 800 indiai nőt is felvennének a következő öt évben. A dán cég a kezdeményezéssel támogatná az indiai nőket, akiknek a jelentkezéshez általános iskolai végzettségre és angoltudásra van szükségük.
1800 euróz fizetés
A jelölteknek kétéves szerződés ajánlanak, amely később meghosszabbítható lesz. A jelentkezőket Indiában tanítanák meg a későbbi feladataik ellátására. A program elindítását sajtótájékoztatón jelentették be, amelyen elhangzott, hogy az indiai nők a munkájukért havi 1800 eurót (kb. 680 ezer forint) keresnének, annyit, amennyit átlagosan a magyar teherautó-sofőrök is. Ezért heti öt napot, napi 15 órát kellene dolgozniuk, ebből naponta kétszer négy és fél órát vezetniük.
Már most is toboroznak
A nők azután, hogy tartózkodási engedélyt kapnak Magyarországon, a családjukat is áthozhatnák. Claus Normann Hansen, a Baton Transport ügyvezető igazgatója azt mondta a Trans.infónak, hogy azért éppen a magyar leányvállalatukat választották a pilot projekt megvalósításához, mert ez a cég már most is toboroz indiai sofőröket a Bányai & Partners Consulting Kft. közreműködésével. Az ötletet az adta számukra, hogy a toborzási időszakban egy olyan nő is jelentkezett hozzájuk, akinek nem volt jogosítványa.
Forrás: hvg.hu