Munkaviszonnyá alakul a kulturális ágazat dolgozóinak közalkalmazotti jogviszonya. Az erről szóló törvénymódosítást elfogadta el a Ház – írja az MTI. A változtatás értelmében az érintettek elvileg nem kerülhetnek kedvezőtlenebb helyzetbe, de ezt a közalkalmazottak érdekvédő szervezete, az MKKSZ egyáltalán nem így látja – hiszen szerintük a státuszukat veszítők jóval kiszolgáltatottabbak lesznek a szabad piacon.
A státusz megvonása csaknem 19 ezer embert érint. Kiterjed a központi költségvetési szerveknél, a helyi és nemzetiségi önkormányzatoknál, valamint az egyházi szervezeteknél foglalkoztatottakra, érinti a levéltárak, a muzeális intézmények, könyvtárak, előadóművészeti szervezetek dolgozóit. Ők július 1-jéig kapnak tájékoztatást a változásról, július 15-ig pedig megismerhetik az új foglalkoztatásuk feltételeit is. Az új szerződést a dolgozóval október 31-ig kell megkötni, ha addig az alkalmazott az ajánlatra nem válaszol vagy nem sikerül megegyezni vele, foglalkoztatása automatikusan megszűnik. Bár a jogviszony november 1-jétől megváltozik, azt a továbbiakban folyamatosnak kell tekinteni, a jubileumi jutalmak pedig még öt évig járnak. Az elfogadott módosítás érinti a levéltári törvényt is: abban a GDPR szempontjai, valamint a technológiai változások és a tapasztalatok érvényesülnek a tudományos kutatások könnyítése érdekében.
Forrás: nepszava.hu