Nem tudni miből él több mint százezer magyar

Csúcson az álláskeresők száma hazánkban, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint  áprilisban már 330 734 nyilvántartott álláskeresőt jegyeztek. Csak áprilisban 72 ezren jelentkeztek a munkaügyi hivataloknál és kérték regisztrációjukat álláskeresőként. Utoljára ennél több álláskereső 2017 márciusában volt Magyarországon, számuk meghaladta akkor a 350 ezret.

Megyei lebontás szerint arányaiban a legnagyobb mértékben Győr-Moson-Sopron megyében nőtt az álláskeresők száma, igaz, itt az alacsony bázis is hozzájárult ahhoz, hogy egy hónap alatt több mint a duplájára emelkedett a létszám, már 8686 regisztrált álláskereső volt a megyében. Vas megyében 40 százalékkal 7335-re nőtt a szám. Nagyjából harmadával ugrott meg az álláskeresők száma Komárom-Esztergom, Veszprém, Zala és Csongrád megyékben. Iskolai végzettség tekintetében a legfeljebb általános iskolát végzettek 129,5 ezres létszáma az álláskeresőkön belül 39,2 százalékot jelentett a vizsgált hónapban. Középfokú iskolai végzettséggel 180,6 ezer fő (54,6 százalék), felsőfokú végzettséggel 20,6 ezer fő (6,2 százalék) rendelkezett. A középfokú végzettséggel rendelkezők 48,4 százaléka végzett szakiskolát vagy szakmunkásképzőt, 26,2 százaléka szakközépiskolát, 4,4 százaléka technikumi, 21 százaléka gimnáziumi végzettséggel bírt. Az álláskeresőkön belül nagyot ugrott az ellátás nélküliek száma, a márciusi 130 ezer után 152 ezren éltek gyakorlatilag a semmiből. Külön említésre méltó, hogy ezzel párhuzamosan a szociális ellátásra jogosultak száma gyakorlatilag stagnál az előző havi 68 ezres szinten. Az álláskeresési járadékra jogosultak száma 28 ezer fővel 110 ezer fölé emelkedett. Tovább zuhant ugyanakkor az átlagos regisztrációs idő hossza, a márciusi 344 napról 315 napra mérséklődött, ami jócskán kilóg az elmúlt évek trendjéből, amikor is 360-380 nap között mozgott ez az időtartam.

Forrás: piacesprofit.hu

További cikkek