Az idei év második felére több mint tízszázalékos a magyar gazdaság visszaesése. Virovácz Péter az ING Bank vezető elemzője elmondta: borítékolható volt, hogy a visszaesés két számjegyű lesz a negyedévre, de előzetesen mínusz 10 százalék környékére tippelték ezt.
A majdnem 14 százalékos csökkenés számára is meglepő volt. Bár ez az uniós országok között az egyik legrosszabb eredmény, a szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy nem érdemes az országokat ebben a tekintetben egymáshoz hasonlítani, mert más-más taktikával reagáltak a járványra, így különböző területeken érzékelik annak gazdasági hatásait is. Az elemző kitért arra, hogy a pandémia megjelenése előtt is számítottak a gazdaság recessziójára, vagy legalábbis a növekedés lassulására. Szerinte valószínű volt, hogy valamilyen külső körülmény miatt a vezető gazdasági hatalmaknál bekövetkezik a visszaesés, és ez magával rántja majd Magyarországot. Gyakorlatilag a koronavírus-járvánnyal ez történt meg, így legalább túl vagyunk a recesszión- fogalmazott. A meglátása az, hogy valóban túl vagyunk rajta, hiszen politikailag nem megengedhető, hogy a második hullám tovább fokozza a visszaesést. Ebben az Európai Unió tagállamainak vezetői egyetértenek. A második negyedév után a szakértő szerint két erősebb hónap következett, hiszen az emberek az élet újraindulásával egyből próbáltak visszatérni a normális kerékvágásba, utazni, visszaállni az ipari termelésbe, igénybe venni a szolgáltatásokat, és a júniusi számok tekintetében is bizakodó. Ettől még nem szabad illúziókat táplálni – figyelmeztet – a 2020-as évet nagyjából 5,5 százalékos visszaeséssel fogjuk majd zárni. A következő évben, 2012-ben már 5 százalékos növekedést remél. Hozzátette azonban, hogy ez egy csalóka szám: magasnak tűnik, de figyelembe kell vennünk, hogy egy mélypontról való elrugaszkodás következik, utána valószínűleg lelassul a növekedés és visszaáll majd a 3-4 százalékos átlagra, amit az elmúlt tíz-tizenöt évben tapasztaltunk. Virovácz Péter 2022 végére és 2023 elejére várja azt, hogy túl leszünk a járvány okozta gazdasági válságon. A gazdasági mentőcsomagok tekintetében az elemző úgy véli, mindig lehetne többet tenni, mindig akadna olyan réteg, ahol további támogatásoknak is helye lenne. De ilyenkor máshonnan kell elvenni a pénzt, ezért nagyon megfontoltan kell cselekedni.
Forrás: atv.hu