Mit lehet mondani az állásinterjún ?

Sok mindenre figyelmeztetnek a HR-esek, hogy mit csináljunk és mit ne csináljunk az állásinterjún. Érdemes minden részletre odafigyelni, hiszen gyakran egészen apróságnak tűnő dolgon bukik meg a jó állás lehetősége.

A toborzási szakértők szerint akármennyire is közkedveltek és hangzatosak egyes szavak, mondatok,  szabad őket használni a beszélgetés során, mert antipatikusnak mutatják a jelentkezőt. A Seek oldalán nagy toborzócégek szakértői árulták el, mik azok, amiktől óva intik a jelölteket. Jason Walker, a Hays ügynökség menedzsere szerint igen rossz színben tünteti fel az illetőt, ha a „nyilvánvalóan” szóval kezdi a mondatait, vagy ezt használja állításai, véleménye előtt. Ezzel ugyanis azt feltételezi, hogy az interjúztató tud valamit a személyes, szakmai tapasztalatairól, magánéletéről, pedig ez valójában nem így van. A HR-es vagy a vezető éppen próbálja átlátni az illető jellemét, tudását és azt, hogy mennyire illik a csapatba, ezért nem túl pozitív, ha ilyen töltelékszót használ. Ráadásul sokak szerint fellengzősnek is hat a kifejezés. Ha az interjúztatók a rossz tulajdonságokra kérdeznek rá, rengetegen azonnal a „munkamániás” szót említik. Jason Walker szerint azonban jobb óvatosan bánni vele és elkerülni. A HR-esek ma már inkább intő jelként tekintenek rá, hiszen jól tudják, hogy ez egy alaposan betanult, semmitmondó válasz.Ian Scott, az új-zélandi Randstad cég menedzsere is egyetért ezzel, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a tapasztalt HR-esek azonnal tudják, melyek azok a kifejezések, amelyekből hiányzik a valódi tartalom, például ilyen a maximalista is. A szakértők azt javasolják, inkább egy olyan készséget említs gyengeségként, ami valamilyen módon fejleszthető, például a nyilvánosság előtti beszéd vagy a prezentálás. Szeretem a kihívásokatIan Scott szerint, mivel nem igazán bizonyítható az, hogy az ember valóban szereti a kihívásokat, ezt sem érdemes hangsúlyozni. Az interjúztató ilyenkor gyakran rákérdez, hogy pontosan milyeneket, vagy mikkel szembesült az illető az elmúlt időszakban, és példákat kér. A válaszba sokan belebuknak, és az is azonnal kiütközik, ha a jelölt nem volt őszinte. Inkább emeld ki azokat a területeket, feladatokat, amiket szerettél a korábbi munkahelyeiden, vagy meséld el azt, milyen készségeidet szeretnéd még fejleszteni. A munkamániás szó mellett „a változás motivál” mondat is a lehető legrosszabbak közé tartozik, amit egy jelentkező mondhat. Ian Scott kiemelte, a változás az élet alapvető része, amivel mindenki szembesül, de kevesen boldogulnak vele igazán. Sokan küszködnek, és a legtöbben jobban szeretik a rutint, a rendszerességet, ezzel pedig nincs is semmi gond. Ha valakit tényleg inspirál, az részletesen fejtse ki, mutassa meg az interjú során azt, hogy pontosan hogyan is motiválja őt. Mi…Jason Walker szerint szintén nem szerencsés többes szám első személyt használni, ha az ember az előző munkahelyéről beszél. Részben azért, mert nem az érdekli őket, hogy a korábbi cége, csapata mit csinált, hanem az, hogy maga az illető egy személyben mire képes, miben tehetséges. Azt tanácsolja, hogy mindig készülj két-három olyan példával, melyek bizonyítják, hogy te egyedül hogyan járultál hozzá a vállalat sikeréhez. A testbeszéd nagyon sokat számít az ismerkedéskor és később a kommunikáció során is, de nemcsak az fontos, hogyan gesztikulálsz, hanem akár az is lényeges lehet, hogy milyen irányban állsz, vagy merre néz a lábfejed. Nézd végig a képeket, és tudd meg, mit kell tenned a találkozás utáni első percekben ahhoz, hogy biztosan elnyerd a másik szimpátiáját.

Forrás: femina.hu

További cikkek