Hivatalos: itt a járvány második hulláma

A koronavírus-járvány második hulláma elérte Magyarországot – közölte az M1-en az országos tisztifőorvos, aki arról is beszélt, hogy míg tavasszal a fertőzés főleg az időseket veszélyeztette, most inkább a fiatalok betegednek meg.

A járványügyi szakemberek immár hetedik hete tapasztalják, hogy egyre több a fertőzött – mondta Müller Cecília. A naponta regisztrált új betegek száma tendenciózusan növekszik, és most, a második hullám elején jellemzően 30 év körül van a fertőzöttek életkora – szemben a tavaszi időszakkal, amikor az idősek és krónikus megbetegedésben szenvedők voltak többségben. Ilyen körülmények közt Müller Cecília mindenkit – elsősorban a fiatalokat – felelős viselkedésre kér. Figyelmeztetett: a fiatalok azt gondolhatják magukról, hogy vírusmentesek, náluk ugyanis tünetmentesen vagy nagyon enyhe tünetekkel zajlik le a fertőzés. Ám az idősebb családtagjaikat, a nagyszüleiket könnyen megfertőzhetik. Az országos tisztifőorvos a tapasztalatokról beszámolva közölte: sokszor még a kötelező helyeken sem viselik a fiatalok a maszkot, ami jelen pillanatban nagyon veszélyes magatartás. Ráadásul megnőtt az úgynevezett reprodukciós ráta, ami azt jelzi, hogy egy személy hány továbbinak tudja átadni a betegséget – figyelmeztet az országos tisztifőorvos. Úgy fogalmazott, hogy korábban már csökkenőben volt a megbetegedések száma, mert elértük az 1-es reprodukciós ráta alatti szintet. (Mint más nyilatkozatokból ismert, a reprodukciós ráta, vagyis az az arány, hogy egy fertőzött hány embernek adja tovább a vírust, jelenleg 2-2,5 körül van most Magyarországon.) A kialakult helyzetben Müller Cecília nyomatékosan figyelmeztet mindenkit a higiénés szabályok betartására. Ez elsősorban a távolságtartást jelent. Ha a másfél méteres távolságot nem tudjuk tartani, akkor azok, akik nem egy háztartásban élnek, viseljenek maszkot (ez a WHO ajánlása is). Különösen fontos ez azokon a helyeken, ahol kötelező a maszk használata. Kerüljük továbbá az érintkezéseket és gyakori kézmosással akadályozzuk meg a felületi fertőződést. Az országos tisztifőorvos azt mondja, hogy az említett szabályok fegyelmezett betartása lehetővé teheti, hogy ne kelljen ismét országosan olyan korlátozó intézkedéseket bevezetni, amelyek megállítják a mindennapos, megszokott életet.

Forrás: infostart.hu

 

 

További cikkek