Foglalkoztatást növelő programok

Foglalkoztatást növelő programok

Különböző programokkal segítik Magyarországon a foglalkoztatottság növelését, a vállalkozásoknál a digitális kultúra fejlesztésére is hangsúlyt helyeznek, ezáltal is segítve a versenyképességüket.

A kormány a nehézségek ellenére is magas szinten tudta tartani a foglalkoztatottságot, a munkanélküliségi ráta pedig alacsony – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában. Czomba Sándor kiemelte: nemcsak a bruttó bérek, hanem a reálkeresetek is folyamatosan nőnek, a munkáltatók pedig stabilan tartják a létszámot.

Munkából munkába program

Hozzátette ugyanakkor: dolgoznak azon, hogy a kereslet és a kínálat megtalálja egymást a munkaerőpiacon. A Munkából munkába programmal abban segítik a vállalkozásokat, hogy ha átveszik egy másik cég feleslegessé vált munkavállalóit, akkor hat hónapig támogatást kapnak a bruttó bér és a járulékok jelentős részére. A cél, hogy egy napot se töltsön senki regisztrált álláskeresőként – ismertette az államtitkár.

Kapacitásbővítő támogatás

A kis- és középvállalkozások (kkv) kapacitásbővítő támogatásának első üteme sikeres volt, ezért indították el ennek második ütemét. Most nemcsak a leghátrányosabb helyzetű régiókból, hanem az egész országból pályázhatnak a feltételeknek megfelelő kkv-k, a több mint 4 milliárd forintos keretösszeget hazai forrásból biztosítják. Ennél a pályázatnál bővíteni kell a létszámot – jelezte Czomba Sándor.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy a Munkából munkába programot júliusig írták ki 1,5 milliárd forintos keretösszeggel, ezután áttekintik, hogy van-e rá további igény. Czomba Sándor kitért arra, hogy a vállalkozások digitális infrastruktúrájának fejlesztése érdekében is indítottak új programot, a támogatással növekedhet a hazai kkv-k versenyképessége, piaci részesedése, munkavállalóik képzettségi szintje.

Forrás: magyarhirlap.hu

További cikkek