Ellenőrzi a NAV a fiktív munkaerő-kölcsönzőket

Kiemelten vizsgálja a NAV a foglalkoztatással kapcsolatos bejelentési, bevallási és befizetési kötelezettségek teljesítését. Feltárják az adóelkerülési célból létesített fiktív munkaerő-kölcsönzési gyakorlatot, amelynek során nem csupán a kölcsönbe adó, hanem a munkaerő-kölcsönzést igénybe vevő cégek is komoly szankciókra számíthatnak  – jelezte a BDO Legal Jókay & Társai Ügyvédi Iroda.

Az adóhatóság láthatóan újult erővel igyekszik visszaszorítani azt a gyakorlatot, hogy olyan munkaerő-kölcsönző cégek asszisztáljanak jelentős létszámot foglalkoztató vállalkozások adóteher-optimalizálási törekvéseihez, amelyek adó- és járulékelkerülési célból jöttek létre, és működésük mind a foglalkoztatottakat, mind a központi költségvetést jelentősen megkárosítja. Dr. Hangyási Gábor, a BDO Legal adójogi osztályának vezetője elmondta: az adóhatóság szigorúan ellenőrzi a munkaidőre vonatkozó szabályok betartását, többször előfordult ugyanis, hogy a kölcsönbeadók részmunkaidős foglalkoztatottként jelentették be a ténylegesen teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalókat. A jogviszony átminősítése általában tetemes adóhiány megállapításával jár, melyet 50, de hamis bizonylatok esetén akár 200 százalékos adóbírság is terhelhet. Ezt a tétel tovább növeli a késedelmi pótlék, illetve a hiányos vagy valótlan tartalmú bejelentés esetén kirótt bírság, amely személyenként 500 ezer forint. A bejelentés elmulasztása pedig személyenként 1 millió forintos bírsággal jár. Nem nehéz kiszámolni, hogy már egy kisebb, néhány tíz főt kölcsönző cég esetében is könnyen összeszedhető egy több tízmillió forintos nagyságrendű büntetés, a büntetőjogi vonzatokról nem is beszélve. A kölcsönbeadók oldalán feltárt visszaélések előbb-utóbb elvezetnek a kölcsönvevőknél folytatott vizsgálatokhoz. Az adóhatóság azt is ellenőrzi, hogy a kölcsönzött munkaerőt a foglalkoztató korábban saját maga alkalmazta- A kölcsönvevőknek a hazai jogszabályok betartása mellett külföldi kölcsönző céggel való leszerződés esetén azt is vizsgálnia kell, hogy a külföldi munkavállaló foglalkoztatása megfelel-e a kölcsönbeadó illetősége szerinti jogszabályoknak is, illetve, hogy a juttatások tekintetében mely ország adójogszabályai alapján és kinek kell teljesíteni az adó-és járulékkötelezettségeket.

Forrás: origo.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

18 − tizennégy =