Elég lenne egy százalékos adóemelés a béremeléshez

Elég lenne egy százalékos adóemelés a  pedagógus és az egészségügyi dolgozók bérének emeléséhez – jelentette ki Surányi György a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke. A szakember  nem ért egyet azzal, hogy 9 százalék legyen a személyi jövedelmi adó, mert szerinte az egykulcsos adó önmagában káros.

Surányi elmondta: bár a verseny híve a munkaerőpiacon is, de nem ért egyet a munka törvénykönyvének módosításával. Mint elmondta: tény, hogy az elmúlt két évben a gazdaság növekedése tekintélyes. Ebben az évben valószínűleg közelebb lesz az 5 százalékhoz, mint a 4,5-hez. Ezzel a régión belül egy jó átlagos teljesítményt nyújt a magyar gazdaság, ugyanakkor azt is látni, hogy a magyar társadalom életszínvonalán van mit behozni. Azt is figyelembe kell venni, hogy az eredmények úgy jönnek ki, hogy 2010 és 2018 között a magyar gazdaság átlagos éves növekedésüteme alig haladja meg a 2 százalékot, tehát átlagosan a növekedésünk a régión belül a közepesnél valamivel gyengébb, az elmúlt évben, és ebben az évben viszont jobb. Surányi György szerint a külső adottságok kedvezően befolyásolják a teljesítményünket, ilyen például az Európai Uniótól kapott kiemelkedően magas támogatás, ez évente a magyar össztermék 4-4,5 százalékát éri el. Ilyennek tekinthető a példátlan cserearány javulás: a nyersanyag és energiaárak lényegesen lecsökkentek az elmúlt három év átlagában, ez önmagában is nagy lökést ad a gazdaságnak. De ilyen az Európai Unióban elfogadható volt a konjuktura, ez is húzta magával a gazdaságot. Kedvezően befolyásolja a teljesítményt az is, hogy azok az emberek, akik hiányoznak a magyar munkaerőpiacról, meglehetősen jelentős összegeket küldenek haza.1997-ben, 1998-ban, 1999-ben és 2000-ben volt hasonlóan nagy növekedés. Úgy véli, az egykulcsos adó önmagában káros, nem csak a szociális hatásai miatt, hanem a gazdaság növekedése okán is. Kiszolgáltatottak a munkavállalók Munkaerőpiacon is a verseny híve, személyesen megtapasztalta, hogy a rugalmatlan, túlcentralizált munkaerőpiacnak milyen súlyos következményei vannak. Magyarországon a munkavállalók olyan mértékben kiszolgáltatottak a munkaadóknak, olyan mértékben nincs egyensúly a két fél között, a törvények olyan fokon egyoldalúak, ami tulajdonképpen roppant káros – hangsúlyozta  a volt jegybank elnök.

Forrás: atv.hu

További cikkek