Javul a foglalkoztatási helyzet az idén is

Az új évben is folytatódik az a kedvező tendencia, miszerint egyre többen dolgoznak az elsődleges munkaerőpiacon. Marczinkó Zoltán István, a Pénzügyminisztérium munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legújabb adatait kommentálva mondta el, hogy tavaly szeptember-novemberben a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 494 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalék volt.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a kedvező tendenciákat a foglalkoztatásban a pozitív gazdasági környezet és a kormányzati intézkedések – mint például a társasági adó 9 százalékra történő csökkentése – segítik.  Az egy hónappal korábban közzétett adatokhoz képest ugyan pár ezerrel visszaesett a foglalkoztatottak száma, a foglalkoztatottság növekedésének több éves tendenciáját ez azonban nem befolyásolja. Munkaerőpiaci tartalékok a helyettes államtitkár szerint a mintegy  170 ezer főre tehető munkanélküliek között, az inaktívak között és a 130 ezer közfoglalkoztatott körében vannak. A pénzügyminisztérium  a Magyar Távirati Irodának eljuttatott közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy a 3,6 százalékos magyar munkanélküliségi ráta az Európai Unióban – Hollandiával és Máltával – holtversenyben a harmadik legkedvezőbb arányt jelenti. A magas hozzáadott értéket előállító munkakörökben is tovább emelkedhet a foglalkoztatottak száma, továbbá a régiók között is folyamatosan csökkennek a különbségek.

Forrás: propeller.hu

További cikkek

Sok a betöltetlen állásSok a betöltetlen állás

A munkanélküliségi ráta  alacsony Magyarországon és minden munkanélkülire több betöltetlen állás jut. Ebben a helyzetben több szakember is fölteszi a kérdést: munkahelyteremtő vagy inkább munkavállaló teremtő támogatás szükségeltetik-e. A helyzetet