A nemrég még nagy létszámú közmunkások közül sokan el tudtak helyezkedni, sikerült munkát találniuk. A településeken több munkát nem tudnak kivel elvégeztetni, mert nem kapnak rá embert. Településenként legalább négy-öt
Szerző: Juhász Péter

Megváltozott munkaképességű emberek a munkaerőpiaconMegváltozott munkaképességű emberek a munkaerőpiacon
Magyarországon még mindig elmarad az uniós átlagtól a fogyatékkal élők munkába állítása. A szakemberek szerint pedig előnyei vannak a foglalkoztatásuknak az egész társadalom számára és a munkaerőhiány is csökkenthető ezáltal.

Még nincs megállapodás a minimálbérrőlMég nincs megállapodás a minimálbérről
Úgy tűnik, hogy közelednek az álláspontok a minimálbérről folyó tárgyalásokon, de még nincs egyezség. Kardinális kérdés a járulékok csökkentése, de kiemelten fontos szempont a teljes foglalkoztatottság védelme is. A partnerség

Jó hír a tantárgy ismétlőknek a felsőoktatási intézményekbenJó hír a tantárgy ismétlőknek a felsőoktatási intézményekben
Azoknak, akik többször is megbuknak egy tárgyból felsőoktatási intézményekben, nem kell félniük a kirúgástól. Azonban fegyelmi vagy anyagi okokból el lehet távolítani a hallgatót az intézményből. Apró, de annál fontosabb

Fel tudunk-e készülni az általános válságra?Fel tudunk-e készülni az általános válságra?
A jelenlegi gazdasági válság még nem teljesen világjelenség, azonban a szakemberek latolgatják, mikor válik azzá. Vajon föl lehet-e készülni a recesszióra ? A munkáltató jó, ha előre gondolkodik. A Deloitte

Fontos a dolgozók mentális egészségeFontos a dolgozók mentális egészsége
A dolgozók mentális egészsége úgy tűnik nagy mértékben kihat a munkavégzésük minőségére, ezért ezzel a kérdéssel a munkahelyeknek behatóbban kellene foglalkozniuk. Az utóbbi évek történései, a válság, a járvány, különösen

Több új munkahely jött létre, mint amennyi megszűntTöbb új munkahely jött létre, mint amennyi megszűnt
A női önfoglalkoztatók száma az unióban hazánkban a legnagyobb és a KATA változás sem vetette vissza a vállalkozási kedvet – véli a munkaerőpiaci szakember. Hazánkban a nők esetében szilárd a

Tért hódít a digitális technológia a HR területén isTért hódít a digitális technológia a HR területén is
Szakértők szerint a 2023-as év meghatározó digitális technológiája lehet továbbá a mobil HR-applikációk alkalmazása: ahogy egyre több vállalat tér át a pandémia utáni vegyes munkavégzésre és alkalmaz hibrid munkamódszereket, úgy

További pedagógus sztrájkok várhatókTovábbi pedagógus sztrájkok várhatók
Nincs nyugvóponton a pedagógusok helyzete, a legutóbbi kirúgások után ismét föllángolt az elégedetlenség. Előfordulhat, hogy iskolák zárnak be a tanárok megmozdulásai miatt. Polgári engedetlenségi mozgalomba kezdenek a Tanárok a tanárokért

