A turizmus területét mindenhol megfagyasztotta a vírus” – mondta a Magyar Nemzetnek Parragh László, az MKIK elnöke. Úgy látja, hogy szükség van újabb intézkedésekre, de szerinte a magyar gazdaság döntő
Szerző: Juhász Péter

Hatezer magyar veszítette el állását AusztriábanHatezer magyar veszítette el állását Ausztriában
Ausztriában a külföldiek nagy számban veszítették el állásukat a koronavírus okozta nehéz gazdasági helyzetben. A márciusinál kisebb volt a visszaesés az osztrák munkaerőpiacon decemberben, de így is hatezer magyar és

Jól kereshetnek a mérnökökJól kereshetnek a mérnökök
A BME-n szerzett diploma és tudás hosszú távon is hasznot hoz, mivel folyamatosan emelkedő jövedelmet biztosít – derült ki a Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) legfrissebb Diplomán Túl című kutatásából, amelyben

Megemelkedett a munkaerőtartalékMegemelkedett a munkaerőtartalék
A munkaerő-tartalék Magyarországon 400 ezer főt tartalmaz, ami 100 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Decemberben 4,5 millió foglalkoztatott volt Magyarországon, ami alig maradt el az előző év azonos

Pozitívan alakul az álláshelyzetPozitívan alakul az álláshelyzet
Biztatóan alakul az álláshelyzet a járvány ellenére. A szakemberek már látják a fényt az alagút végén. Azt jósolják, hogy minél nagyobb lesz a beoltottak száma, ez egyre inkább javuló tendenciát

Kiemelten fontos a magyaroknak a munkahely biztonságaKiemelten fontos a magyaroknak a munkahely biztonsága
Magyarországon is, míg Európa déli és keleti régióiban a dolgozók kétharmada szeretné jelenlegi fizetési szintjének garantálását a koronavírus járvány okozta nehézségek ellenére. Tartós változásokra számítanak a foglalkoztatásban a magyar munkavállalók,

Súlyos hatásai voltak a koronavírusnak a világgazdaságbanSúlyos hatásai voltak a koronavírusnak a világgazdaságban
A koronavírus gazdasági hatásának köszönhetően több nő veszítette el az állását, mint férfi. Az ENSZ hétfőn tette közzé jelentését arról, hogy a koronavírus-járvány milyen hatással volt a munkaerőpiacra 2020-ban. Az

Sok a diplomás nő, de kevesebbet keresnek, mint a férfiakSok a diplomás nő, de kevesebbet keresnek, mint a férfiak
Még mindig hátrányban vannak a nők a fizetésüket tekintve, kevesebbet keres egy diplomás nő, mint egy diplomás férfi. A nők között gyakoribb szakmákban diplomával együtt is jóval alacsonyabb a várható

A boltosok számára komoly kockázatot hozhat a korlátozások feloldásaA boltosok számára komoly kockázatot hozhat a korlátozások feloldása
A korlátozások és a visszafogott vásárlások közepette a boltos világ korábbi években mért munkaerő hiánya elolvadt. A kereskedelmi láncok munkaerő keresései szerint mozgás azért van a munkaerőpiacon, de csak fele-harmadannyi
