A cseh munkaerőpiacra is hat az ukrán háború

A cseh munkaerőpiacon csökken a kínálat, mivel az emberek attól tartanak, hogy gazdasági válság közeleg, s ezért vonakodnak állást változtatni – írja a Radio Praha. Csehországban érezhetően befolyásolja a munkaerőpiaci folyamatokat, hogy sok Ukrajnából érkezett menekült igyekszik állást találni, hogy fenn tudja tartani magát. Ez az egyik oka, hogy a helyiek vonakodnak állást változtatni.

A cseh munkaerőpiacon csökken a kínálat, mivel az emberek attól tartanak, hogy gazdasági válság közeleg, s ezért vonakodnak állást változtatni – írja a Radio Praha. Emellett azt is figyelembe veszik, hogy versenyezniük kellene az Csehországban is több tíz ezres nagyságrendben érkezett ukrajnai menekültekkel, akik megélhetési lehetőséget keresnek. A vállalatok a járvány viszonylagos enyhülésével tavaly ősszel kezdtek több munkaerőt keresni, ám ez a lendület az ukrajnai háború kitörése nyomán alábbhagyott – mondta a hírportálnak Tomas Ervin Dombrovsky, az LMC HR-cég elemzője. Jelenleg az erős kereslet gyenge kínálattal találkozik, 2021 márciusához képest közel harmadával kevesebben keresnek munkát. Ez a helyzet sajátos ellentmondásban van azzal, hogy felmérések szerint a cseh munkavállalók kétharmada elégedetlen a jelenlegi fizetésével, ami a legfőbb oka lenne annak, hogy új állás után nézzenek. Az infláció erodálja a fizetések vásárlóerejét: márciusban 12 százalék volt az év/éves pénzromlás üteme, ami két százalékponttal rontotta a reálkereseteket.

Forrás: napi.hu

További cikkek