Fontos a felnőttképzés

Felnőttképzés fontossága

Hazánkban kevesen vesznek részt a felnőttoktatásban, az európai országokhoz képest. Egy felmérés szerint romlottak a felnőttek írási-olvasási készségei, ezért sem jelentkeznek képzésekre.

Magyarországon csupán minden tizedik felnőtt vesz részt valamilyen képzésben, míg a posztszocialista országok átlaga ennek kétszerese. Az OECD szerint a magyar felnőttek írás-olvasási és számolási készségei is átlag alattiak. A tanulásban résztvevők többsége eleve jobb munkapiaci helyzetben van, ami korlátozza a képzések munkaerőhiányra gyakorolt pozitív hatását.

A fiatalok viszik a hátukon a statisztikát

2023-ban a 15–24 évesek 68 százaléka vett részt képzésben, de ez főként az első szakképesítés megszerzésének köszönhető. A többi korosztályban alig 10 százalék körüli volt a részvétel. A magyar adat elmarad az EU 13 százalékos átlagától, és jócskán az észtek 24 százalékos eredménye mögött van. A foglalkoztatottak 10 százaléka, a munkanélkülieknek viszont csupán 3 százaléka tanul felnőttként. Míg Ausztriában és Észtországban a munkanélküliek képzése is nőtt, Magyarországon ez stagnál. Németországban például tíz év alatt duplájára nőtt a munkanélküli tanulók aránya.

Szigorú szabályozás a szakmai képzésekben

A 2020-as reform óta a szakmajegyzékben szereplő szakmákat csak szakképző intézmények oktathatják. Egyéb képzéseket (pl. nyelvi, informatikai) engedéllyel rendelkező vagy bejelentett intézmények is szervezhetnek. 2024-től a mikrotanúsítványok bevezetése nagyobb rugalmasságot biztosít. Jelenleg 845 engedéllyel rendelkező felnőttképző működik Magyarországon. Ezek kétharmada for-profit vállalkozás, egyötöde állami, a többi nonprofit, főként hátrányos helyzetűek képzésére szakosodva.

Az OECD PIACC felmérése szerint Magyarország az írás-olvasási és számolási készségek terén is az átlag alatt teljesít. Ez különösen az alacsony iskolai végzettségűek körében szembetűnő. A legjobban teljesítő országok: Finnország, Japán, Hollandia, Norvégia és Svédország.

Egyéni tanulási számlák és jó gyakorlatok

Az uniós támogatással bevezetett egyéni tanulási számla (ETSZ) új lehetőséget kínál a felnőttképzés támogatására. Franciaországban már 20 millió ilyen számlát aktiváltak, ami jelentősen növelte a képzésben résztvevők számát. Az Európai Unió 2021–2027 között 65 milliárd eurót fordít ezek fejlesztésére.

forrás: ecomomx.hu

További cikkek