A mestersége intelligencia valamelyest elveheti a szoftverfejlesztők munkáját is, legalábbis nagy részét átveheti. Egyes vélemények szerint azonban nem kell attól tartani, hogy az AI kiszorítja a szakembereket.
Dario Amodie, az Anthropic vezérigazgatója és társalapítója szerint rendkívül rövid időn belül már az AI kódolhatja a legtöbb szoftvert. A vállalat első embere a Council of Foreign Relations rendezvényén arról beszélt, hogy meglátása szerint három-hat hónapon belül már ott fogunk tartani, hogy a kód 90 százalékát a mesterséges intelligencia írja. Aztán egy szűk év múlva pedig már nem kizárt, hogy lényegében az összes kódot az AI írja.
Ugyanakkor Amodei szerint ez nem jelenti azt, hogy a nem lesz szerepük a közeljövőben a szoftverfejlesztőknek, sőt: a továbbiakban nekik kell majd a mesterséges intelligencia modelleket tervezési jellemzőkkel és feltételekkel táplálniuk. Másfelől viszont egy idő után ezek a hézagok is eltűnnek Amodei meglátása szerint, onnantól pedig eljutunk arra a pontra, amikor már mindent meg tud az MI csinálni, ez pedig álláspontja szerint minden iparágban meg fog történni.
Dario Amodei, mielőtt 2021-ben az Anthropic társalapítója lett volna, az OpenAI-nál dolgozott. A vállalat több milliárd dolláros támogatást kapott olyan technológiai óriásoktól, mint a Google és az Amazon – írja a Business Insider. A vezérigazgató nem először nyilatkozik a mesterséges intelligencia szeizmikus hatásairól: múlt hónapban arról beszélt a New York Times-nak, hogy az emberek még mindig nem veszik észre, hogy az AI milyen hatással lehet az életükre és a megélhetésükre.
Forrás: economx.hu




