Meg kell tartani a jó munkaerőt

A jó munkaerő megtartása mindenféle gazdasági környezetben fontos, hiszen nagyon nehéz később pótolni őket. Elsősorban a hazai munkavállalókra kell fókuszálni a kormány szerint.

Magyarország a hosszan tartó segélyezés helyett a mielőbbi elhelyezkedés ösztönzését tartja a legjobb megoldásának a munkanélküliségre – mondta a nemzetgazdasági miniszter Budapesten, az EU-tagállamok foglalkoztatási és szociálpolitikai ügyekért felelős minisztereinek informális találkozóján. Nagy Márton szerint Magyarországon is elérhető a 85 százalékos foglalkoztatási ráta, ha sikerülne még belső munkaerőpiaci tartalékot mozgósítani.

Főképp a fiatal és az idősebb nemzedék gyarapíthatná az új elhelyezkedők táborát, a más országokból, Európán kívülről érkezőkre a kormány csak akkor számít, ha belföldről nem elégíthető ki a munkaerőigény – tette hozzá. A tárcavezető európai szintű kihívásnak látja a szakemberhiányt, ami részben abból ered, hogy az állást keresők képzettsége nem találkozik a piaci igényekkel, de a demográfiai folyamatok sem kedveznek az utánpótlás biztosításának.

A robotizáció, az automatizált megoldások enyhíthetik ugyan a munkaerőhiányt, de a munkaadók már rájöttek, hogy a legnehezebb időkben sem érdemes a jó szakembereket elbocsátani, mert később nehéz lesz őket pótolni – hangsúlyozta.  Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a fogyatékkal élők, megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában is nagy lehetőségeket lát.

Fülöp Attila szerint a helyes megközelítés arra összpontosít, milyen képességekkel rendelkeznek, és nem arra, hogy mit vesztettek el, hiszen ők is alkothatnak maradandót, számos területen végezhetnek értékteremtő tevékenységet. Ennek érdekében meg kell vizsgálni, mik a foglalkoztatásuk akadályai, és meg kell könnyíteni az elhelyezkedésüket, hogy ők is munkából tarthassák el magukat – tette hozzá.

Forrás: magyarnemzet.hu

További cikkek