Eltérőek a bérek

Eltérő bérek Magyarországon

A KSH adatai szerint bruttó 950 ezer forint környékén alakult az átlagkereset a II. és a XII. kerületben a tavalyi év első három negyedévében, míg a harmadik helyen az I. kerület áll 860 ezres bruttó bérrel.

Van olyan budapesti kerület, ahol már bruttó 950 ezer forint volt az átlagkereset, de olyan is van, ahol mindössze 350 ezer forint alatt mozog az átlag – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal járásokra vonatkozó fizetési adataiból. Budapesten a kerületek azok a területi egységek, amelyek a járásoknak feleltethetőek meg.

A lap beszámolója szerint a legjobban kereső járások közé a budapesti kerületeken kívül  csak a budakeszi járás jutott be, ahol a bruttó bér 777 ezer Ft. A legalacsonyabb bérek a cigándi, a gönci, illetve a fehérgyarmati járásokban vannak: a cigándi járásban 347, a gönci járásban 356, míg a fehérgyarmati járásban 362 ezer forint a bruttó átlagbér. A KSH legutóbbi adatai szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 621 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 427 700 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,1, a nettó átlagkereset 14, a reálkereset pedig 5,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

A bruttó kereset mediánértéke 489 400 forintot ért el. A tavalyi évben január és november között a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 563 500 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 374 800, a kedvezményeket figyelembe véve 388 500 forintot ért el. A bruttó, a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset, valamint a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset egyaránt 14 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Forrás: index.hu

További cikkek