Magyarországon a jogszabályi háttér jelenleg is megengedő, hiszen a munkáltatók a heti 40 vagy a napi 8 órától rövidebb teljes munkaidőben is megállapodhatnak a munkavállalókkal A nyugat-európai piacokon egyre többet hallani négynapos hétről vagy kevesebb munkaórás kísérletekről, amit a munkáltatók akár juttatásként is adhatnak.
A négynapos munkahetet kétféleképpen is lehet értelmezni. Egyrészt jelentheti a munkaidő csökkentését 40 óráról 32 órára, azonban továbbra is a teljes munkaidőre járó munkabér biztosításával, másrészt a heti 40 óra ledolgozását 4 nap alatt. Ami hazánkat illeti, Magyarországon a jogszabályi háttér jelenleg is megengedő, hiszen a munkáltatók a heti 40 vagy a napi 8 órától rövidebb teljes munkaidőben is megállapodhatnak a munkavállalókkal. Czirok Norbert szerint azonban az, hogy általánosan elterjedt legyen a négy napos munkahét, még egyelőre sci-finek tűnik. „Produktivitás és magánélet szempontjából mindenképp kérdéses, hogy mennyire lenne hatékony a 40 órát 4 nap alatt ledolgozni, pont ennek felmérésére indultak már el a világban kísérletezések a négy napos munkahetek bevezetésére. Emellett az adott cég partnerei, ügyfelei is hozzászoktak ahhoz, hogy a hét minden napján elérhetőek a szolgáltatások. Azonban, ha úgy nézzük, hogy körülbelül negyven éve pihenőnap a szombat, és egyre több cég teljesítményben méri a dolgozókat, elképzelhető, hogy közelebb van a négynapos munkahét, mint gondoljuk. ”Czirok Norbert, a PS bérszámfejtési szakértője további érdekes információkat oszt meg a megújuló és egyre változatosabb juttatásokról a PS podcast sorozatának legutóbbi részében.
Forrás: mmonline.hu