A kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek eredményességét egyre több kedvező foglalkoztatáspolitikai adat erősíti meg. Augusztus elejére 259 ezerre csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma Magyarországon, a tavaly nyári mélypont óta ez közel 120 ezer fős mérséklődést jelent – mondta Bodó Sándor.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közölte, legutóbb 2020 januárjában, a vírusválság előtt állt ilyen alacsonyan a meghatározó jelentőségű munkaerő-piaci mutató. 2010 óta az akkori 12 százalékosról harmadára csökkent a munkanélküliségi ráta. A kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek eredményességét egyre több kedvező foglalkoztatáspolitikai adat erősíti meg. A Központi Statisztikai Hivatal múlt heti adatközlése szerint júniusra korábban sosem látott mértéket ért el, a 4,7 millió főt közelítette a hazai foglalkoztatás. Rekordmagasságba emelkedett az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma is Magyarországon. A 4 százalékos munkanélküliségi ráta változatlanul az egyik legalacsonyabb adat az Európai Unióban. Az Eurostat idei első negyedéves összegzése szerinti 77,7 százalékos foglalkoztatási szinttel Magyarország a tagállami rangsor hatodik helyét foglalja el, mintegy hat százalékponttal múlva felül az uniós átlagot. A rendszerváltozás óta nem tapasztalt erősségű mutató lényegében a teljes foglalkoztatáshoz közeli állapotnak felel meg. A nemzetközi összehasonlító adatok alapján a 20-64 éves munkaerő-állományból Magyarországnál csak Hollandiában, Svédországban, Csehországban, Észtországban és Németországban dolgoznak többen. Mára eltagadhatatlanná vált, hogy a hazai foglalkoztatás bővülését csak átmenetileg vetette vissza a vírusválság – mondta el Bodó Sándor.
Forrás: penzcentrum.hu