Megelőzés cafeteria juttatás helyett

A cégek segíteni szeretnék dolgozóik egészségügyi ellátását azzal, hogy szervezetten elérhetővé tennék számukra a vizsgálatokat, szűréseket.

A magyar gazdaságot csak úgy lehet versenyképessé tenni, hogy a munkavállalók egészségesek és így jobban teljesítenek a munka területén – jelentette ki Leitner György, a legnagyobb hazai magánegészségügyi vállalkozásokat tömörítő Primus Egyesület elnöke a Magyar Időknek. A téma aktualitását az adja, hogy  a cafetéria rendszer 2019-től változik, a munkáltatók már nem adhatnak biztosítási szerkezetben kedvezményesen prevenciós és ellátási szolgáltatásokat a dolgozóiknak. A szakember szerint a  megelőzési programokat adómentessé kellene tenni, az állam is jól járna, mert  csökkennének az egészségügyi ellátórendszer terhei, kevesebben betegednének meg.

Forrás: Magyar Idők

További cikkek

Alap a digitális tudásAlap a digitális tudás

A digitális írástudás régebben azt jelentette, hogy el tudunk küldeni egy e-mailt vagy képesek vagyunk begépelni egy dokumentumot egy szövegszerkesztő programmal. Mára jelentősen átalakult a kifejezés, 2022-ben már azokat nevezzük