Megváltozott az állástoborzás a járvány miatt

Az elmúlt másfél év az összes HR-es számára számtalan kihívást tartogatott. Sok helyen egy év leforgása alatt kellet megküzdeni leépítésekkel, majd újabban a munkaerőhiánnyal. A Beck & Partners Kft. egyik üzletágvezető kollégája, aki több mint 20 éve dolgozik a szakmában elmondta, hogy soha nem volt még ilyen nehéz betölteni egy-egy pozíciót, mint ma. A legnagyobb nehézséget a váltásra nehezen rábírható jelöltek, és az irreális  bérigények jelentik.

A covid egyik leglátványosabb hatása, hogy a jelöltek sokkal jobban igénylik a biztonságot. Azok a szakemberek, akiknek a megmaradt a munkájuk, sokkal nehezebb bírhatóak váltásra. “Nem költői túlzással élek, amikor azt mondom, háromszor annyi szakembert kell most megkeresnünk a sikeres zárásokhoz, mint korábban. Az olyan pozíciókhoz is fejvadász szolgáltatást kell igénybe venni, amihez korábban elég volt egy hirdetés, és megoldható volt bejelentkezőkből. Tizenkét fővel kellett bővítsük a toborzó csapatainkat, ami jól tükrözi a piaci igényeket.” – mondta Tamaskovics Diána. Kérdésünkre Diána elmondta, hogy bár a platformok és az eszközök nem változtak, a hangsúlyok eltolódtak. Míg sok esetben korábban elég volt néhány célzott hírlevél, és a pozíció hirdetése, ma klasszikus fejvadász eszközöket kell latba vetni, rengeteg direktmegkereséssel és ajánlással. Olyan területeken is számolni kell a munkaerőhiánnyal, ahol korábban ez nem volt jellemző.A Beck & Partners Kft. kollégái szerint azok a cégek tudnak versenyképesek maradni a piacon, akik képesek versenyképes bért kínálni, hiszen a bérigények nagyot nőttek az egy évvel ezelőttihez képest. Ez kiváltképp igaz az IT szektorra, ahol óriási a bérverseny a jelöltekért, ami egyre feljebb tolja a piaci béreket, és ami a vidéki, vagy kisebb cégek helyzetét nagyban megnehezíti. Ráadásul az informatikai szektorban a covid időszak felerősített egy már korábban kialakulni látszó tendenciát: az otthoni munkavégzést, mint alapkövetelményt egy új munkahellyel szemben. Sok jelölt meg sem hallgatja olyan cég ajánlatát, ahol nincs biztosítva minimum heti 3-4 home office. Kulcskérdés lehet a sikeres toborzásokhoz egy aktuális bérpiaci felmérés, hogy ne kínáljanak se túl alacsony, se irreálisan magas bért a vállalatok, engedve a jelöltek nyomásának. Naprakész adatokat nehéz begyűjteni, hiszen a legtöbb bérfelmérés lényegesen korábbi információkból dolgozik, ebben is nagy segítség tud lenni egy fejvadász cég. Mit hoz a jövő? Nehéz megmondani, meddig bírja el a piac ezeket a bérigényeket. Az biztos, hogy a vállalatok egyik legfontosabb feladata lesz a meglévő munkaerő béreinek rendezése is, hiszen a nagy kontraszt hamar bérfeszültséget szülhet a cégen belül. Vélhetően sok cég lesz, akik nem bírják majd el a megnövekedett bérköltséget, és akár fél-1 év múlva komoly nehézségekkel kell szembenézzenek. “Nagyon fontos lesz a vállalatoknak a következő időszakban, hogy tűzoltás helyett hosszú távú stratégiákban gondolkozzanak. Érdemes saját adatbázisokat építeniük, és komoly erőforrásokat fektetni a saját munkáltatói márkájuk építésébe, hiszen a jelöltekért folytatott harc egyik kulcskérdése a bér után, az adott vállalat piaci megítélése.”A szakértők hangsúlyozták, hogy a cégek általánosságban arra készülhetnek, hogy a toborzási folyamatok elnyúlnak, ezért érdemes szakemberekre bízni keresést, hiszen a piac olyan dinamikusan változik, hogy széleskörű és naprakész munkaerő-piaci ismeretek nélkül, szinte lehetetlen eredményeket felmutatni. Az idő pedig mint mindig, szorít, talán jobban, mint eddig bármikor.

Forrás: hrportal.hu

További cikkek