Rugalmas munkaerőpiac és családtámogatás

Azokat segítik, akik a gyerekeikért, és nem a gyermekeikből akarnak élni- jelentette ki Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a Portfolio.hu-nak adott interjúban.  Az új otthonteremtési program egésze nagyjából 300 milliárd forintba kerülhet jövőre a költségvetésnek, és ennek több mint a felét felújításra fordíthatják majd a családok.

Arra a kérdésre, hogy számolt-e a kormány a felújítási támogatás árfelhajtó és munkaerőhiányt generáló hatásaival, hiszen ritkán lesznek pincérekből szobafestők, a miniszter azt válaszolta, eddig talán ritkán lettek, talán ez majd most gyakrabban fordul elő. Erre a típusú rugalmasságra is szüksége van a magyar munkaerőpiacnak. Én hiszek a piac szabályozó erejében. A munkaerőpiac is egy piac, és a piac képes a nehéz helyzetekre is jó megoldásokat találni. Manapság nem feltétlenül a munkaerőhiány a jellemző, és a különböző szakmák közötti átjárhatóság sem elvetendő. Novák Katalin felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány tíz év alatt tehát több mint két és félszeresére emelte a családtámogatásra szánt anyagi elköteleződését. Erre a célra a kormány 2010-ben 960 milliárd forintot fordított, 2021-ben 2300 milliárd forint lett volna megcélozva, amely összeg az új programokkal 2600 milliárdra változott. A családok támogatásával a kormánynak párhuzamosan két célkitűzése van: egyrészt szeretnék, hogy a vágyott gyermekek megszülessenek, másrészt a már gyermeket nevelő családok életkörülményein kívánnak javítani – fejtette ki Novák Katalin. A magyar fiatalok átlagosan minimum két gyermeket terveznek, ha ez ténylegesen megvalósulna, akkor demográfiai értelemben rendben lennénk – tette hozzá, utalva arra, hogy 2010-ben öt vágyott gyermekből három született meg, most viszont már négy. A miniszter úgy fogalmazott: nem titkolják, hogy azokat segítik, akik a gyerekeikért, és nem a gyermekeikből akarnak élni, azaz nem segélyt kínálnak, a családtámogatások jelentős részét munkához kötik. Arra a kérdésre, hogy az 5 százalékos lakásáfa visszavezetéséről miért csak határozott időintervallumra döntöttek, Novák Katalin elmondta: az állam felelős módon csak meghatározott időszakra tudja vállalni az áfacsökkentésből eredő bevételkiesést. A felújítási támogatás munkaerőhiányt generáló hatásait firtató kérdésre a miniszter megjegyezte, hogy hisz a piac szabályozó erejében, abban, hogy a piac képes a nehéz helyzetekre is jó megoldásokat találni. Manapság nem feltétlenül a munkaerőhiány a jellemző, és a különböző szakmák közötti átjárhatóság sem elvetendő – mondta.

Forrás: penzcentrum.hu

További cikkek

Fiatalokat képeznekFiatalokat képeznek

A Google és a Coca-Cola Magyarország is csatlakozik a Google Digital Workshop munkaerőpiaci elhelyezkedést segítő #énjövőm képzéssorozathoz, melynek alapvető célkitűzése, hogy azok a pályakezdő fiatalok, akik szeretnének többet megtudni arról,