Jelentős támogatás a családoknak

Azok a családok is számíthatnak támogatásra lakásvásárláskor, akiknek csak egy gyermekük van vagy egy gyermeket vállalnak. Ezek a családok jelenleg 600 ezer forint csok támogatásra lehetnek jogosultak jelenleg. Jövőre pedig egy 60 millió forintos újépítésű lakás vásárlásakor már közel 6 millió forint támogatást kaphatnak.

A jelenleg elérhető család-, lakástámogatások a kettő vagy három gyermeket nevelő szülők, illetve az ennyi gyermeket vállaló fiatal házasok számára jelentenek komolyabb segítséget. Miközben például egy gyermeket nevel család mindössze 600 ezer Ft vissza nem térítendő csok támogatásra számíthat egy használt vagy egy újépítésű lakás megvásárlásához, három gyermeknél 2,20 millió Ft illetve 10 millió Ft ugyanez, attól függően, hogy használt vagy újépítésű ingatlant vesznek. A vissza nem térítendő csok-on túl a kedvezményes, maximum 3 százalékos fix kamatú csok-hitel igényléséhez is legalább két gyermek az elvárás, a maximális hitelösszeg pedig két gyermeknél 10 millió Ft, míg három gyermeknél akár 15 millió Ft-hoz is hozzá lehet jutni.A 2021 januárjától elérhető támogatások maximális összegének kihasználásához azonban a legtöbb esetben már egy gyermek is elégséges, vagyis a kisebb családok is komoly támogatást kaphatnak. Milyen támogatásokat vezetnek be 2021-től? Az új építésű lakások áfája 2021 januártól 27 százalékról ismét 5 százalékra csökken. Itt kizárólag az alapterületre vonatkozóan van előírás: lakások esetében 150, míg házaknál 300 négyzetméternél nem lehet nagyobb az ingatlan. Ugyanakkor a gyermekszámra vonatkozóan nem szabnak meg feltételeket, így a gyermektelenek és az egy gyermeket nevelők is profitálhatnak az adócsökkentésből, már ha az építtetők nem nyelik azt be részben vagy egészben. Újdonság, hogy az 5 százalékos áfát is visszaigényelhetik a családok, amennyiben csok támogatást igényelnek a vásárláshoz, ami már az egy gyermeket nevelők számára is jelentős pénzügyi előnyt jelent. Fontos, hogy jelen esetben az adót utólag kapják vissza, annak mértékét a vételárral együtt meg kell fizetni. 2021-től a vagyonátruházási illetéket sem szükséges megfizetni azon családoknak, amelyek csok-kal vásárolnak lakást. Az illeték a legtöbb esetben a vételár 4 százaléka, melyet a vásárlást követően kell rendeznie a vevőnek. Ezen díjtétel alól 2021-től mentesül minden új építésű, vagy használt lakást vásároló család, amennyiben igénybe vették a vásárláshoz a csok támogatást. A gyermeket nevelő szülők meglévő ingatlan felújítására is támogatást kaphatnak. A felújítási költségek felét, de legfeljebb 3 millió forintot visszatérít utólag az állam a benyújtott számlák alapján. A kedvezményt a már gyermeket nevelő szülők vehetik igénybe, csok-ot viszont nem szükséges kérelmezni hozzá. Ez utóbbi azért lényeges, mert a csok mindig valamilyen új lakáscélhoz kapcsolódik (kivéve a falusi csok-ot, ami csökkentett összeggel bővítésre és korszerűsítésre is fordítható), itt azonban a meglévő ingatlan felújítását is támogatni fogja majd az állam. Ugyancsak újdonság, hogy 2021-től már tetőtér-beépítésre is fel lehet venni a csok támogatást. Ezzel egy család a szülői ingatlan tetőterében is kialakíthatja saját – külön bejáratú – otthonát, melyhez a gyermekszámtól függően 600 ezer – 10 millió forint támogatást kaphatna.

Forrás: uzletem.hu

További cikkek