Milyen cégek lehetnek túlélők ?

A KSH felmérése szerint a hazai cégek fele megszűnik egy idő után. Egy dunántúli egészségügyi vállalkozás vélhetően túléli életének első öt évét, míg egy pénzügyekkel foglalkozó budapesti cég szinte örülhet, ha az első év végén megmarad.

Két évvel ezelőtt 717 ezer működő vállalkozás volt, ebből 351 ezer társas vállalkozásként, 363 ezer egyéni vállalkozóként, valamint 3 ezer nonprofit gazdasági társaságként tevékenykedett. A cégek 21,8 százaléka (77 ezer társas vállalkozás) a kereskedelemben és a gépjárműjavítási iparágban működött, tudományos és műszaki tevékenységet 19,1 százalékuk (67 ezer) végzett, az iparban 9,2 (32 ezer), míg az építőipar 8,8 százalék (31 ezer) tevékenykedett. A KSH megnézte azt is, mekkora ezen cégeknek a túlélési képessége és azt találta, hogy a 2012-ben alakult 31 998 társas vállalkozás 43,3, a 24 678 egyéni vállalkozó 34,6 százaléka tevékenykedett 2017-ben is. Az 5 évet túlélő szervezetek aránya a korlátolt felelősségű társaságok (kft) és a részvénytársaságok (rt) esetében volt a legmagasabb (44,3 és 42,9 százalék), a közkereseti társaságok körében a legalacsonyabb (4,4 százalék). A szövetkezetek és a betéti társaságok közel azonos (29 százalékos) ötéves túlélési rátával rendelkeztek. A legmagasabb túlélési arány továbbra is az egészségügyi, szociális ellátás (57,6 százalék) területén működő vállalkozásokat jellemezte, de az átlagot jóval meghaladó (45 százalék feletti) volt az ipar, a szakmai, tudományos tevékenység, az információ, kommunikáció gazdasági ágakban is. A mezőgazdaság, a szállítás-raktározás, a szórakoztatás, ingatlanügyletek és az oktatás gazdasági ágak szintén meghaladták a 40 százalékos átlagos túlélési rátát. A korábbi évekhez hasonlóan a pénzügyi, biztosítási tevékenység vállalkozásainak túlélési képessége volt a legalacsonyabb, csupán 13 százalékuk működött még az alakulásukat követő ötödik évben is. Ebben a gazdasági ágban már az első évet túlélő vállalkozások aránya is jelentősen elmaradt a többihez képest. Míg az összes vállalkozás egyéves túlélési rátája átlagosan 79 százalék, addig a pénzügyi, biztosítási területen – elsősorban a kiegészítő tevékenységet, pl. biztosítási ügynöki tevékenységet végző egyéni vállalkozások alacsony túlélőképessége hatására – csupán 57 százalékuk tevékenykedett az alakulásukat követő évben is. Amennyiben pedig a területi bontást nézzük, úgy azt látjuk, hogy a Dunántúl és az Alföld és Észak vonatkozásában kicsivel átlag feletti (40,6, illetve 40,8 százalék), Közép-Magyarországon az átlag alatt volt a mutató értéke (38 százalék). A megyék tekintetében már jelentősebb eltérések mutatkoztak: Vas (44,9 százalék) és Győr-Moson-Sopron megye (43,1 százalék) emelkedett ki, ugyanakkor a túlélési rangsort – 37 százalék alatti rátával – Komárom-Esztergom és Nógrád megyék zárták.

Forrás: hvg.hu

További cikkek