Kellene az új munkaerő

Egyre nehezebb friss munkaerőt találni, mondhatni beállt a piac, magas a foglalkoztatottság, alacsony a munkanélküliség. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataira reagálva Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője elmondta:  a foglalkoztatottak száma már harmadik hónapja meghaladja a 4,5 milliót, tehát historikusan is magas szinten áll, 2010 azonos időszakához viszonyítva a foglalkoztatottak száma 776 ezerrel nőtt.

Az adatokból ugyanakkor az is látszik, hogy egyre nehezebb feladat az új munkaerő bevonzása. A foglalkoztatási szint további növelésében segítséget jelenthet egyebek közt a nők és az 55 éven felüliek foglalkoztatásának növelése, akiknek munkaerőpiaci aktivitása az átlagosnál alacsonyabb. A folyamatot lassíthatja ugyanakkor az Európai Unió nagyobb gazdaságainak gyengélkedése, amely a külső keresletre és így különösen a nagyvállalatokra gyakorolhat negatív hatást. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-hez  eljuttatott kommentárjában azt emelte ki, hogy rekord erős szinten látszik stabilizálódni a magyar munkaerőpiac. A foglalkoztatottak száma egy év alatt már csupán 0,3 százalékkal nőtt, az aktivitás pedig 0,1 százalékkal, ennek eredőjeként tudott mérséklődni az állástalanok aránya. A magyar munkaerőpiac legfőbb tartaléka továbbra is a nők alacsony foglalkoztatása. Ezt jelzi az is, hogy míg a nők munkanélküliségi mutatói javulni tudtak, a férfiaké nem változott. A vállalatok továbbra is nehéz helyzetben vannak a friss munkaerő bevonását illetően. A 158 ezres munkanélküli csoport több mint 37 százaléka tartósan munkanélküli, vagyis nehezen foglalkoztathatónak minősül. Egyre komolyabb feladat hárul az államra, hogy munkaerőpiaci eszközök segítségével újabb embereket tudjon visszahívni a munkaerőpiacra, vagyis hogy aktivizálja a passzív rétegeket és a nehezen foglalkoztathatókat segítse az elhelyezkedésben. A másik oldalról viszont talán egyre kevesebb is lesz az igény az új munkaerőre. Ahogyan lassul a globális gazdasági növekedés és romlanak a kilátások, úgy a vállalatok is előbb-utóbb mérséklik a munkaerő iránti igényüket. Ennek fényében Virovácz Péter 2019 hátralévő részében és jövőre nem számít érdemi változásra a munkaerőpiacon, továbbra is 3,4 százalék körül ingadozhat a munkanélküliségi ráta. Forrás: jarmuipar.hu

További cikkek