Konferenciákkal, kiadványokkal, valamint tanácsadással is segíti a mérnököket tömörítő szakszervezet a felkészülést — a kamarákkal és a cégekkel közösen — a digitalizációra. A cél, hogy a robbanásszerű technológiai fejlődés ne érje váratlanul a dolgozókat, képesek legyen lépést tartani a modernizációval.– Robbanásszerű fejlődés megy végbe a munkaerőpiacon várhatóan már a közeli jövőben. A robotizációval, technológiai fejlődéssel járó folyamat elkerülhetetlen, ám ez nemcsak a piaci szereplőknek jelent nagy változást, hanem a munkavállalóknak is, ezért elengedhetetlen, hogy segítsük őket a felkészülésben – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének (MTSZSZ) elnöke.Buzásné Putz Erzsébet kiemelte: az innováció a szakszervezeteket sem kerülheti el, mivel az Ipar 4.0 gyökeres változásokkal jár, az ehhez szükséges tudást pedig a munkavállalóknak is el kell sajátítaniuk, s a változásra is fel kell őket készíteni. Ehhez ma már kizárólag az együttműködés a hatékony eszköz, ezért is kötött az A dolgozók kívácsiak rá, hogyan alakul át a munkakörük történelmi jelentőségű együttműködési megállapodást az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, a Magyar Mérnökakadémiával, valamint a Magyar Mérnöki Kamarával. – A megállapodás gyakorlati együttműködéssel jár, ősztől már szeretnénk elkezdeni a közös munkát, célzott programokkal. Az innovatív szakszervezet feladata a hagyományos érdekvédelmen túl egyfelől az, hogy felmérjük a munkavállalók visszajelzéseit, a fejlődésükhöz, munkavégzésükhöz szükséges feltételeket, s a gyakorlati tapasztalatok alapján üljünk tárgyalóasztalhoz a szakma többi szereplőjével. Másfelől konferenciák, kiadványok segítségével vagy akár egyedileg is tájékoztatnunk kell minden munkavállalót arról, pontosan mit is jelent majd a mindennapokban a küszöbön álló ipari forradalom – hangsúlyozta a mérnökszakszervezet elnöke. Buzásné Putz Erzsébet felidézte: a digitalizáció jobb munkakörülményeket, stabilabb előállítást, így kedvezőbb jövedelmi helyzetet eredményez, ám a munkavállalók jelenlegi tudása ehhez már nem lesz elegendő. Az alkalmazottak kíváncsiak arra, hogyan alakul át munkakörük, amennyiben pedig megszűnik, akkor milyen egyéb lehetőségük van. A képzésekről, továbbképzésekről is tájékoztatni kell a munkavállalókat, a gyakorlati tapasztalatokról pedig a döntéshozókat. Hiába a legújabb technológia, ha nem tudnak róla, hol szerezhetik meg a digitalizáció korához nélkülözhetetlen tudást. A lehetőségekről és a pár év múlva bekövetkező munkaerőpiaci változások hatásáról a szakszervezet feladata felvilágosítani a munkavállalót. Az MTSZSZ, szintén a szakmai együttműködés keretében, a munkavállalóktól és a munkaerőpiaci helyzetről begyűjtött részletes, gyakorlati információkkal a szakmai döntéshozatalt is előremozdítaná.– Előre kell tekintenünk, s ebben elengedhetetlen, hogy a gyakorlatban is segítsük a dolgozókat, emellett a közvetlen munkáltatóval, a szakmai képviseletekkel és a kormánnyal partneri viszonyban folyamatosan javítsuk a munkakörülményeiket, jövedelmi helyzetüket, így vonzóbbá tegyük a mérnöki munkaköröket – tette hozzá az elnök.
Forrás: magyarnemzet.hu