Nem elég a jó fizetés, így is kevés a munkaerő a Balatonon

Küzdenek a Balatonon a  vendéglátóhelyek, mert alig találnak munkaerőt a szezonra. Szerintük ez annak is köszönhető, hogy  elszálltak az árak a tóparti üzletekben, ugyanis a vállalkozóknak vonzó bért kellene kigazdálkodniuk – írta szerdai számában a Népszava. A déli parton a vendéglátósok jó esetben 1100-1300 forintos órabérért találtak felszolgálót, jó szakácsnak pedig 1500 forint alatt nem érdemes megegyezést ajánlaniuk, de akár 2000 forintot is kell fizetniük, sőt az északi parton komolyabb helyeken a pincérek is megkapják ezt az órabért.

A munkaerőhiánnyal nemcsak a vendéglők, de a különféle üzletek is küzdenek, sok helyen a tulajdonosok és családtagjaik állnak a pult mögé a nyári szezonban, mert nem találnak elég alkalmazottat. „Négyszázezer forintért sem jön senki” – fogalmazott az egyik vendéglős a lapnak. Egy másik arra panaszkodott, hogy olyanok jönnek, akiket semmire sem lehet használni, nem dolgozni akarnak, csak sok pénzt keresni. A balatoni vállalkozók szerint a helyzet tavaly óta is romlott, aminek egyik oka, hogy egyre kevesebben jönnek haza azok közül, akik korábban csak télre mentek ki külföldre dolgozni, a nyári szezonban pedig a Balatonon vállaltak munkát, és ez a helyzet a következő években várhatóan még rosszabb lesz. Egyes vélemények szerint a magas béreket sokáig a többség nem tudja fizetni, így kénytelen lesz bezárni. Öt év alatt a balatoni kisvállalkozásoknak akár a fele is eltűnhet.  Nem tudják kigazdálkodni a hazai vendéglátóhelyek és szállodák a nyugat-európai színvonalú béreket, ezért a turizmusból az elmúlt években rengeteg szakember ment ki külföldre – mondta a Népszavának Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, aki szerint minimum tízezren hiányoznak az ágazatból, a nyári szezon kezdetén pedig még ennél is több embert keresnek.

 

Forrás: MTI, magyarmezogazdasag.hu

További cikkek