Lassulás az osztrák munkaerőpiacon

Csökkent a munkanélküliség Ausztriában, de a lassulás jelei már megmutatkoznak. A magyar és egyéb külföldi munkavállalók száma sem nő olyan mértékben, mint korábban. Májusban Ausztriában 3,794 millió dolgozót tartottak nyilván, ami 22 800 fővel több az egy hónappal korábbinál, és mintegy 57 500 fővel több, mint a tavalyi hasonló hónapban. Ez látszólag jó hír, de valójában látható lassulást jelent a munkaerőpiacon.

A magyarok közül a Hauptverband.at szervezet szerint 94 781 fő dolgozott odakint hivatalosan, ami mintegy négyezer fős növekedés áprilishoz képest. Tavasszal és ősszel, az idegenforgalmi uborkaszezonban a létszám mindig visszaesik, ezért lehet, hogy a februári, 98 ezer feletti rekordot nem sikerült még elérni. A nyári hónapok mindig erősek, így ettől még lehet, hogy nemsokára megint csúcsot dönt a magyarok foglalkoztatása. Az osztrák Der Standard portál szerint májusban is csökkent az osztrák munkanélküliség, 4,6 százalékkal 343 ezer főre. Aggasztó viszont, hogy az ötven év felettiek körében, valamint Vorarlberg szövetségi tartományban a munkanélküliség már emelkedett. Az AMS munkaügyi szervezet vezetője szerint a gazdasági növekedés lassulása az osztrák munkaerő-piacon is érezhető. A munkanélküliség ugyanis már nem csökken olyan ütemben, mint tavaly. De egyelőre így is pozitív a fejlődés. A múlt hónapban regisztrált plusz 4055 magyar dolgozó egyébként az összes ország között a legmagasabb szám. Utána a románok következnek 2500 fővel, a németek, lengyelek, szlovákok mintegy 1000-1000 fővel. Év/év alapon, tehát májustól májusig viszont a román állampolgárok száma nőtt legjobban, 5700 fővel, a magyarok a másodikok 4500-al, majd a németek és a szerbek következnek. Az “ázsiai” illetőségű személyek – vélhetően főleg menekültek – száma egy év alatt 8600 fővel nőtt, így ők is komoly tényezővé váltak a munkaerőpiacon.

Forrás: privatbankar.hu

További cikkek