Magas a magyarok munkahelyi bizalmi indexe, folyamatosan emelkedik azok aránya, akik úgy gondolják, hogy az őket foglalkoztató cég, valamint a pozíció, amelyben dolgoznak még sokáig fennmarad. A BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián legfrissebb közös szeptemberi munkaerőpiaci kutatásában olvasható, hogy a megkérdezettek körében 94 pontot mértek azzal kapcsolatban, hogy mennyire bíznak a jelenlegi munkahelyük fennmaradásában. A megelőző két évben ez az érték 91, illetve 88 pontot vett fel. Kifejezetten Budapestnek köszönhető, hogy a régiók szerinti bontásnál Közép-Magyarországon 71 pontot mértek a válaszadók körében, míg az ország nyugati felében 67, a keleti részében pedig 68 pontot vett fel az index.
Ami a karrierre vonatkozó jövőképet illeti, a férfiak és nők egyaránt 82-82%-a úgy érzi, hogy több mint 5 évig megmarad az állása, illetve a férfiak 83%-a és a nők 80%-a látja biztosnak a saját pozícióját a jelenlegi munkahelyén. Azok a munkavállalók viszont, akik ennél rövidebb időre látják biztosnak a munkahelyüket, 33%-uk szerint a cég meg fog szűnni, 18%-uk pedig úgy látja, hogy nincs elég szakember, illetve a cég nem találja meg a megfelelő kollégákat. Közel egyharmaduk (28%) azt jósolja, hogy nagy eséllyel leépítés várható, amelynek során tőle is megválnak; nagyjából ugyanekkora arányban (28%) válaszolták azt az interjúalanyok, hogy saját maguk szeretnének új munkahelyre kerülni, ami a korábbi negyedévhez képest már 3 százalékpontos esést jelent. Általánosságban elmondható, hogy az alábbiakban részletezett demográfiai változók mentén nem történtek jelentős változások az elmúlt évben. Az iskolai végzettséget tekintve továbbra is a diplomások és az érettségivel rendelkezők alkotják a legbizakodóbb csoportot 72 és 69 ponttal, utánuk 68 ponttal következnek szakmunkás papírral rendelkezők, tőlük jócskán lemaradva, 60 ponttal a legfeljebb 8 osztályt végzettek jönnek.
Forrás: profitline.hu