Nagy az érdeklődés az ingyenes sofőrképzés iránt

Sokan érdeklődnek az ingyenes sofőrképzés iránt. Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta: a munkaerő-utánpótlás miatt évente ötszáz–ezer új gépjárművezető munkába állása szükséges a meglévő hiány pótlása mellett.

Négyezren szerezhetnek térítésmentesen nehézgépjárműre szóló jogosítványt, a mintegy négymilliárd forintos belföldi forrásból 2400 tehergépjármű-vezető és 1600 autó­busz-vezető képzése valósulhat meg a következő években – jelentette ki  a pénzügyminiszter. A Magyar Távirati Irodának adott interjúben elmondta:  a programban részt vevők a képzést követően nagyobb hozzáadott értéket adó munkaköröket is betölthetnek, ami a közúti áruszállítás versenyképességét is nagymértékben növelheti. A gazdaság növekedésének köszönhetően az utóbbi időszakban jelentősen nőtt a foglalkoztatás a versenyszférában, miközben az ország egyes területein, bizonyos ágazatokban és munkakörökben munkaerőhiány alakult ki. A kormány ezzel a programmal is támogatja a logisztikai ágazat fejlődését, hiszen a szektor folyamatos munkaerő-utánpótlását biztosítani kell, évente ötszáz–ezer új gépjárművezető munkába állása szükséges a meglévő hiány pótlása mellett. A támogatás közvetlen célcsoportjába a magyarországi székhelyű logisztikai, közúti árufuvarozási és személyszállítási vállalkozások, fuvarozók tartoznak, ennek megfelelően C, C+E, D és GKI kategóriás jogosítvány megszerzését támogatják a tanfolyamok. A jelentkezők képzése a munkáltatói szándéknyilatkozatok vagy tanulmányi szerződések benyújtása és megkötése után indulhat, a program hozzájárul a foglalkoztatás bővítéséhez, hiszen konkrét igényekre alapozott képzésekkel biztosítja a vállalatok növekedéséhez szükséges munkaerőt – tette hozzá a pénzügyminiszter. A hatósági képzéseket az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. valósítja meg. A program 2022. december 31-ig tart, jelentkezni a www.ofa.hu honlapon lehet. Mintegy tízezren csatlakoztak tavaly az ECDL-programhoz, ennyien kezdtek az egységes, európai számítógép-használói jogosítvány megszerzésébe, döntő többségük, csaknem 75 százalékuk diákként – derült ki a programot koordináló Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) beszámolójából. A társaság a távirati irodával közölte, az Európai Unió által is támogatott ECDL birtokosai az informatikai írástudásukat a jogosítvánnyal a világ közel 150 országában igazolhatják. Országszerte mintegy kétszáz vizsgaközpontban lehet ECDL-vizsgát tenni, a képzés résztvevői bármelyik akkreditált vizsgaközpont által meghirdetett vizsgára jelentkezhetnek. A Magyarországon kiállított ECDL-bizonyítványok külföldön is külön honosítás nélkül érvényesek.

Forrás: magyarhirlap.hu

További cikkek