Sok a betöltetlen tanári állás

Sok helyen hiányoznak a tanárok, van ahol több tárgyból is  nincs szaktanár. A Közszféra Állásportáljának adatai szerint, legalább 1073 tanári állást hirdettek meg csak az általános és középiskolák, tankerületi központok.

Magyarországon 60 ilyen tankerületi központ működik, és úgy tűnik, a hiány sem egyenlő arányban sújta ezeket: például a Sárospataki Tankerületi Központ 7, a Ceglédi 15, a Tatabányai 20, a Külső-Pesti pedig 38 álláshelyet is hirdet.  Kiugróan sok tanári állást hirdettek Budapesten, 278-at, és Pest megyében 156-ot, azonban ez nem meglepő, lévén hogy a népsűrűség is ezeken a területeken a legnagyobb az országban, így jóval több iskola is van – írja a Pénzcentrum. Annál meglepőbb, hogy Fejér megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, és Borsod-Abaúj-Zemplén megye következik rögtön utánuk a hiánylistán, 73, 68 és 56 betöltetlen tanári állással. Miközben Nógrád megyében csak 13, Csongrádban 14, Veszprémben 17 állást hirdetnek jelenleg az iskolák. Rengeteg nyelvtanárt keresnek arányaiban: 170 álláshely betöltetlen. Nagyrészt német és angol nyelvet tanító pedagógusokból van hiány, de akad szlovák-, olasz-, franciatanár hirdetés is, és sok helyen már óraadó tanárral is beérnék. Sok testnevelő tanárt is keresnek,  legtöbb helyen mindegy, hogy mi a jelenkező másik szakja, vagy ha meg is van adva, akkor főként biológia, földrajz, vagy technika van feltüntetve. Fizika és kémia szakos tanárból is kevés van, illetve rengeteg fejlesztő pedagógusi álláshely betöltetlen. Van néhány egészen speciális tárgy, amihez bizonyára nehéz az intézményeknek oktatót találni, ha egy hely megüresedik: keresnek többek között cukrászoktatókat, jelmeztervező tanár, turizmus oktatót, néptánc tanárt, kőműves szakmai tanárt, kiadványszerkesztés oktatót, és romológia (cigány nyelv és népismeret) tanárt is – írja az oldal.

Forrás: eduline.hu

További cikkek