Nem írnak, nem hívnak, meddig várjunk egy állásra?

Az álláskeresés két legidegőrlőbb pillanata, az önéletrajz benyújtását követő, és az interjú utáni pillanatok, hiszen ilyenkor a cégnél a labda és az ő visszajelzésüket várjuk. Azonban ahogy azt már tapasztalhattuk, hogy ritka, hogy a cégek értesítenek bennünket bárhogyan is. Nézzük, mik lehetnek a problémák, ami miatt a jelentkezés vagy interjú után nem kapunk több értesítést a cégtől.

  • Egy meghirdetett állásra, pozíciótól függően akár több százan is jelentkezhetnek. Ezt a hatalmas jelentkezői áradatot kell tudnia kezelni a HR-es kollégának, akik a jelentkezők közül először kiszűri az elvárásoknak megfelelőket, majd első körben velük veszi fel a kapcsolatot. Ez történhet telefon vagy egyből egy személyes interjún, ez cég függő.
  • Ha egy pozícióra a kelleténél többen jelentkeznek, az az interjúk elhúzódását is eredményezheti, így ha mi az elején vagy a végén interjúzunk mindkét esetben napok vagy akár hetek telhetnek el, amíg bármilyen jelzést is kapunk a cégtől
  • Pozíciótól függően átlagosan 1-3 hét, de akár 1 hónap is lehet az interjúk és a felvétel lefutási ideje. Ez álláskeresői szempontból igen hosszú lehet és negatívan érhet bennünket, ha ez után egy nemleges választ kapunk a cégtől.

Ezen hiba elkerülés érdekében fontos, hogy több helyre is beadjuk önéletrajzunkat, ha lehet akár több pozícióra is, hiszen ezzel vagyunk képesek növelni az esélyeinket, illetve álláskeresés előtt érdemes az ismeretségi körünkben érdeklődni, hiszen egy beajánlással képesek lehetünk a jelentkezési időt lerövidíteni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük