5 jó tanács, ha állásinterjúra készülünk

A munkakeresés soha nem volt egyszerű folyamat. Most, hogy az internet segítségével akár percek alatt találhatunk egy álláshirdetést, még így sem egyszerű. Sokszor szembesülhettünk már azzal, hogy még csak vissza sem írtak nekünk a cégek. Ilyenkor úgy érezhettük, hogy soha nem lesz vége az álláskeresésnek. Ha visszahívnak bennünket, akkor kezdjünk el készülni az állásinterjúra. Hogyan? Nézzük át a főbb szempontokat:

  • Informálódjunk a cégről. Ma már segítségünkre lehet ebben az internet. Különösen a multinacionális vállalatokról lehet számos információt bezsebelni. Egy állásinterjún megkérdezhetik tőlünk, hogy mit tudunk elmondani a vállalatról. Ezzel rögtön kiszűrik azt, hogy mennyire gondoljuk komolyan az álláskeresést.
  • Nemcsak az internet lehet a segítségünkre akkor, ha fontos információkra vagyunk kíváncsiak az adott céggel kapcsolatban. Ha van olyan barátunk, vagy ismerősünk, aki dolgozott a vállalatnál, érdeklődjünk tőle. Még több értékes információval elláthat bennünket, amelyekkel előnyre tehetünk szert.
  • Figyeljünk a kommunikációra. A cégeknek fontos, hogy a jelentkezők jó kommunikációs készséggel rendelkezzenek. Amennyiben szükséges, álljunk tükör elé, és gyakoroljuk el a bemutatkozást. A tükörben minden jól látszik…
  • Nehéz betartani, de ügyelni kell a testtartásra is, mert ez sok mindent elárulhat rólunk. Ha nem húzzuk ki magunkat, azt a képet sugallhatjuk magunkról, hogy nem vagyunk magabiztosak. Egy középvezetői pozíció megpályázásánál elengedhetetlen a magabiztosság.
  • Szakmailag is legyünk felkészültek. Jó, ha tudjuk az adott területen, mik a trendek. Az interjúztatók szeretnek szakmai dolgokról is beszélgetni.

Néhány tanács, de érdemes őket megfogadni. Vegyük komolyan az állásinterjút, mert a legtöbb esetben csak így kerülhetünk be egy vállalathoz!

További cikkek