Ilyenkor számíthatunk felmondásra a cég részéről!

Mindannyiunknak vannak félelmeink. Általában a legnagyobb félelmek közé tartozik a szeretteink, és az anyagi biztonság elvesztése. Az anyagiakhoz szorosan hozzákapcsolódik a munkahely elvesztése is. Amikor kirúgnak bennünket a munkahelyről, a biztonságérzetünket elveszíthetjük egy pillanatra. Akkor tudatosul csak bennünk, hogy életünk meg fog változni, hiszen máshol kell folytatnunk pályafutásunkat. Nézzük meg, melyek lehetnek azok a jelzések, amelyekből utalhatunk arra, hogy a vállalat megválik tőlünk:

  • Beérünk a munkahelyünkre, és még munkakezdés előtt a főnök az irodájába hívat. Nem tudjuk mit szeretne, hiszen munkánkat rendesen elvégeztük. A vezetőség általában még munkakezdés előtt közölheti a rossz hírt velünk.
  • Nemcsak a reggeli órákban mondhatnak fel nekünk, hanem akkor is, amikor lejárt a munkaidőnk. A műszak letelte után is közölhetik velünk azt, hogy felmondanak nekünk.
  • Kerek perec közölhetik velünk, elérkezett az idő, hogy új munka után nézzünk. Nem egy felemelő érzés, de könnyebb helyzetben vagyunk, ha a cégnél maradhatunk addig, amíg nem találunk magunknak új munkahelyet!

Ha valóban így áll a helyzet, akkor hallgassuk végig az indokokat, így megérthetjük, hogy miért kell távoznunk a cégtől. Akármennyire is dühösek és elkeseredettek vagyunk, fontos, hogy uralkodni tudjunk magunkon. Törekedjünk arra, hogy mindezek ellenére a lehető legjobb viszonyban váljunk el munkáltatónktól. Soha nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő. Az is elképzelhető, hogy egy idő után visszajöhetünk a céghez! Nemcsak a munkáltatótól érdemes jó viszonyban elválni, hanem a munkatársaktól is.

További cikkek