A lift speech, vagyis a lift beszéd!

Sokan még nem is hallottak erről a beszédformáról, pedig létezik. Noha Magyarországon még igencsak gyerekcipőben jár, addig Amerikában már régóta fennálló jelenség ez. Mi is ez a liftbeszéd? Vizsgáljuk meg közelebbről:

  • Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a főnök sokszor nem ér rá, de beszélnünk kell vele, mert számunkra halaszthatatlan az ügy. Nyilván nem mehetünk be mindig az irodájába, vagy sokszor akkor megyünk, amikor nem ér rá. Ha a liftben elcsípjük, akkor szerencsénk van. Vagy mégsem?
  • A liftbeszéd lényege, hogy kb pár másodpercben elmondjuk mondandókat a főnökünknek. Akármilyen problémánk van, foglaljuk össze, és mondjuk el neki. A liftbeszéd célja, hogy tömören és világosan fogalmazzuk meg mondanivalónkat, mert a főnökök nem szeretik a terjengős beszélgetéseket, ráadásul idejük sincs rá.
  • A vállalatnál előléptetési lehetőség adódik. Egy liftbeszéd során elmondhatjuk a főnöknek álláspontunkat azzal kapcsolatban, hogy miért mi lennénk a legideálisabb jelöltek a pozícióra. Ehhez egy frappáns szöveggel kell előállnunk, amely figyelemfelkeltő, és egyben hatásos is.
  • Bármiről is legyen szó, alaposan tervezzük meg beszédünket, készüljünk fel válaszokkal is, mert előfordulhat, hogy a főnök alaposan kifaggat minket, milyen plusszal rendelkezünk a megüresedett pozíció betöltéséhez.

A liftbeszéd arra is alkalmas, hogy megmutassuk, viszonylag rövid idő alatt rendelkezünk megfelelő kommunikációs képességgel, amely nélkülözhetetlen a munka világában.

További cikkek

Munkahelyi konfliktusMunkahelyi konfliktus

Nem a legjobb dolog a világon a konfrontálódás, de vannak helyzetek, amikor indokolttá válik, legfőképpen a munkahelyen. Mindannyian mások vagyunk, eltérő személyiséggel, és adódhatnak olyan szituációk, amikor nem értünk egyet