Ebben a két ágazatban most el lehet helyezkedni!

A koronavírus nemcsak az egészségünkre van hatással, hanem szinte az egész gazdaságra. Számos vállalat határozatlan időre bezárt. Amennyiben a munkakörök engedik, akkor a munkavállalók többsége otthonról tud dolgozni. Melyik szektor került leginkább válságba? Egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy a turizmust érintette a legjobban a válság. Sorra mondják le az emberek a foglalásokat legyen szó belföldi, és külföldi utazásokról. A repülőgéptársaságok is nagybajba kerültek. A szállodák, és fürdők többsége már határozatlan időre bezárt, így a turizmusban most nem lehet elhelyezkedni! Melyik ágazatban van most esély az elhelyezkedésre?

Az egyik ilyen ágazat a kereskedelem. Sajnos kevés a munkavállaló az ágazatban, s ráadásul a dolgozók sokat dolgoznak most is. Az áruházláncok várják a jelentkezéseket, s rugalmasak a munkafeltételeket illetően. Árufeltöltőként, és pénztárosként el lehet helyezkedni a kereskedelemben. A jelen helyzetre való tekintettel az áruházak nem várnak el magas elvárásokat, csak azt, hogy a jelentkezők a munkát el tudják végezni!

A másik az egészségügy. Mivel kevés az alkalmazott, ezért az országban már önkénteseket keresnek annak érdekében, hogy a munkaerőállomány ne csökkenjen! A kereskedelem és az egészségügy a legfontosabb ágazatok egyike, így most akik munkát keresnek, ezekben az ágazatokban könnyedén el tudnak helyezkedni. Friss álláshirdetéseket találunk a különböző állásportálokon, vagy érdeklődjünk személyesen!

További cikkek