A sikeres interjú után a betanulási időszak nagyon fontos!

Ha sikeresen bekerültünk egy szervezethez, akkor a munkába állástól számítva 3 hónapot kapunk arra, hogy betanuljunk a különböző munkafolyamatokba! Természetesen az első hetekben nem fogjuk megváltani a világot új munkahelyünkön. Az első és legfontosabb, hogy belelássunk az új feladatokba, majd lépésről lépésre adnak nekünk komolyabb munkákat. Amennyiben nem vagyunk biztosak egy feladatban, inkább kérdezzünk rá munkatársainknál. Készséggel állnak rendelkezésünkre, már csak azért is, mert nekik is érdekük, hogy ne kelljen plusz munkát csinálni utánunk! A kezdeti időszakban ne menjünk a saját fejünk után, hanem hallgassunk munkatársainkra. Egyfajta iránymutatással, és jótanácsokkal látnak el bennünket. Milyen tényezőkre figyeljünk oda munkavégzésünk során, és melyek azok tippek, amelyekkel megkönnyíthetjük saját helyzetünket a munka terén!

Fontos tudni, hogy a 3 hónap nemcsak arra szolgál, hogy beletanuljunk a munkába! Muszáj beilleszkednünk a szervezetbe, amennyiben hosszabbtávra tervezünk. Ha lehetőség adódik rá, tegyük meg az első lépéseket. Kérdezzük meg munkatársainkat, nincs-e kedvük beülni valahová munka után. Ha a munkatársak kezdeményeznek felénk, éljünk a lehetőséggel, és ne keressünk kibúvókat. Egy közös kávézás mellett sokkal jobban meg lehet ismerni őket, mint a munkahelyen!

Az a fontos, hogy az első 3 hónapban lássák rajtunk a munkatársak, hogy odatesszük magunkat a munka terén! A vezetőség szokott adni az alkalmazottak véleményére, hogy mennyire válik be az új munkaerő! Amennyiben rossz véleménnyel vannak rólunk, vagy úgy látják, hogy hosszabbtávon nem fogunk megfelelni, akkor előbb vagy utóbb kirúgnak bennünket! Ezért nagyon fontos, hogy tegyük oda magunkat, és végezzük jól a munkánkat!

További cikkek